2010. december 02., 08:192010. december 02., 08:19
„A tervek szerint a létrehozandó sürgősségi intervenciós csoport azokhoz a testi és szellemi fogyatékkal élő emberekhez látogatna ki rendszeresen, akik betegségük miatt csak nagyon körülményes úton tudnak megjelenni az időközönként előírt vizsgálatokon” – mutatta be a tevékenység lényegét az igazgató. Emellett a megyei tanács arról is döntött, hogy kibővítik a meglévő szatmári krízisközpont tevékenységét, és azok a fiatalok is helyet kapnak benne, akik már kikerültek a rendszerből.
„Törvényesen csak addig foglalkozik az állam az árva gyerekekkel, amíg felnőtté nem válnak. Ám sok esetben ezekre a fiatalokra továbbra is fontos lenne odafigyelni, ezért azt tervezzük, hogy a már meglévő krízisközpontot kibővítjük, és ott biztosítunk nekik helyet, amíg kellő egzisztenciára nem találnak” – tette hozzá Marc. A 18. életévüket betöltött fiatalok egy része eddig is felügyelet alatt állt, de különböző intézmények és szociális lakások adtak nekik otthont, a mostani döntés révén a jövőben megfelelően el tudják majd őket helyezni.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.