
Fotó: A szerző felvétele
2010. március 16., 09:452010. március 16., 09:45
Markó Béla szövetségi elnök beszédében úgy fogalmazott: március 15-e a magyar nemzet egyik legfényesebb, legtisztább pillanata: vissza kell gondolni nemcsak az 1848 óta eltelt százhatvankét esztendőre, hanem egy másik évfordulóra, arra, ami húsz évvel ezelőtt történt Marosvásárhelyen.
„Az is szabadságharc volt, mondjuk ki végre világosan: 1990. február 10-étől, a gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve március 20-áig zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca, nekünk ma erre a szabadságharcra is emlékeznünk kell” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Emlékeztetett: ha a fekete március idején a környék magyarsága és a cigányság nem állt volna a vásárhelyi magyarok mellé, akkor „most talán szétvert közösség lennénk”.
Majd követelte, hogy a román forradalomra vonatkozó iratokhoz hasonlóan váljanak hozzáférhetővé a márciusi események dokumentumai, oldják fel titkosításukat. „Fel kell tárni húsz év után, hogy személy szerint kik szervezték a pogromot, kik bujtogattak, kik a bűnösök” – szögezte le. Arra emlékeztetett: ezelőtt húsz évvel egyetlen magyar szó, hogy „gyógyszertár”, egyetlen magyar felirat képes volt felkorbácsolni a gyűlöletet, az értetlenséget, ma azonban már a magyar egészségügyi minisztertől várja a gyógyszert magyar és román egyaránt.
| Illés próféta néphez intézett kérdését választotta igéjéül Nagy László, az erdélyi unitárius egyház helyettes püspöke, aki a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál mondott beszédet. „Meddig sántikáltok még kétfelé?” – tette fel ő is az Ószövetségben olvasható kérdést. „Nem az a baj, hogy Marosvásárhelyen két helyen is lehet ünnepelni, az a baj, hogy külön ünnepelünk” – hangoztatta az egyházi elöljáró az illési intelem aktualitását. Mint minden évben, a Petőfi-szobornál ezúttal is a magyar ellenzék képviselői gyűltek össze, az RMDSZ-t csak elvétve néhány helyi önkormányzati vezető, többek között Csegzi Sándor alpolgármester képviselte. Szabó Nándor, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom szónoka beszédében a ’48-as árulók közül annak a székely vértanúkat bitófára juttató Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokosnak az esetét hozta fel példaként, akit a gyülekezete kiközösített, a vásárhelyi vendéglősök pedig megtagadták a kiszolgálását. Ezzel szemben, mint mondta, ma olyan polgármesterek élvezik a hatalom támogatását, akik székely létükre a román rendőr segítségét kérik a székely zászló eltávolítására. Szucher Ervin |
„Bele kell gondolnom abba is, hogy akkor egyetlen felirattal volt annyi baj, ma már azért támadnak történetesen engem, hogy a román kormány miniszterelnök-helyetteseként, hivatalos bukaresti kormányfejléccel magyarul küldtem levelet magyar embereknek.
Megnyugtatok mindenkit, ezután is magyarul fogok írni azoknak, akik magyarul írnak nekem. Ezt a jogot mára kivívtuk ebben az országban, akárki akármit mondjon. Legyünk erre is büszkék” – fogalmazott Markó Béla, aki szerint az elért eredmények megőrzése mellett a magyarságnak tovább kell haladnia a politikai jogérvényesítés útján.
Marius Paşcan prefektus elismerését fejezte ki a vásárhelyi magyarság iránt, amiért mindig méltósággal, rendbontás nélkül ünnepel, majd emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy húsz évvel a román forradalom után ő az a prefektus, aki a kormányhivatalra kitette a magyar feliratot.
Az ünneplő tömeg tapssal jutalmazta e gesztust. Utána nem késett az RMDSZ Maros megyei elnökének, Kelemen Atillának a replikája, aki nyilvánosan felkérte Marius Paşcant: legyen ő az a kormánybiztos, akinek támogatásával a marosvásárhelyi Călăraşilor utca visszakaphatja Kossuth nevét.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
A hőségben nemcsak az számít, mit teszünk a hűtőbe, hanem az is, mennyi idő alatt visszük haza a bevásárlást, hiszen a hús, a hal vagy egy krémes sütemény már egy hosszabb buszozás alatt is túlmelegedhet, megromolhat.