A Kolozs megyei ítélőtábla értesülései szerint az ügyet júniusban átadták a DNA-nak, mivel a kár meghaladja az egymillió eurót. Az említett források szerint a temesvári Romania Europlan Proiect Kft. nevű cég vezetője, Marius Leontiuc 2004-től kezdődően néhány ezer és több tízezer euró közötti előleget kért az ügyfelektől, amely az ingatlan szerződésben szereplő árának 30 százalékát jelentette. Közel száz személy fizetett előleget a cégnek. Az ügyfelek már 2005-ben elkezdtek feljelentéseket tenni a rendőrségen, tekintve, hogy nem kezdődött el a lakások építése. Raimonda Boian, Kolozsvár polgármesteri hivatalának szóvivője tegnap úgy nyilatkozott, a Pasteur utca 10. szám alatt építendő tömbházra nem adták meg az építkezési engedélyt. „Bár az ingatlanépítő benyújtotta a kérvényeket, az építkezés nem kezdődhetett el, mivel a kolozsvári polgármesteri hivatal nem adta meg az építkezési engedélyt” – mondta a sajtószóvivő. Marius Leontiuc egyébként a Ziua de Cluj napilapnak nemrég úgy nyilatkozott: véleménye szerint Emil Boc polgármester és Sorin Apostu alpolgármester „szándékosan tologatják” a cég által benyújtott kérvényeket.
Az egyik kárvallott a Krónika érdeklődésére elmondta, az ingatlanépítő vállalat tömbházépítési projektjéről a cég internetes honlapján értesült 2006 őszén. „A látványrajzot is tartalmazó hirdetés nyomán két évvel ezelőtt kerestük fel a Kolozsvár főterének közelében működő ingatlanügynökséget, amellyel együttműködött a Romania Europlan Proiect Kft. Ott személyesen is találkoztunk ezzel a Leontiuc nevű férfival, aki építészmérnökként mutatkozott be, és az ügynökségnél dolgozó hölgyekkel, akik újabb látványtervet mutattak nekünk – mesélte a nevét elhallgatni kívánó károsult. – A cégvezető bemutatott egy hiteles tulajdonjogi okiratot a telekről, ugyanakkor elmondta, hogy építkezési engedéllyel egyelőre nem rendelkezik, de az erre vonatkozó kérést már benyújtotta a kolozsvári önkormányzathoz. Mint mondta, az engedély bármelyik nap megérkezhet. A lakás 40 ezer euróba került, az összegből pedig 12 ezret ott helyben kifizettünk, ezen túl pedig az ingatlanügynökségnek is fizettünk jutalékot. Azt ígérték, hogy a tömbház 2007. szeptember elsejéig elkészül, de ebből sajnos nem lett semmi....” A kárvallott elmondta továbbá, miután 2007 tavaszán értesült arról, hogy a tömbházépítés nem kezdődött el, a kolozsvári önkormányzatnál érdeklődött, ahol tudtára adták, hogy Marius Leontiuc és cége végül mégsem kapott építkezési engedélyt. „Folyó év májusában a DNA Kolozs megyei területi szervezetének egyik képviselője hívott fel telefonon, hogy fizettünk-e előleget az Europlan cégnek. Ezt követően nyújtottuk be a feljelentést, valamint a kárvallotti nyilatkozatot az ügyészségen” – tette hozzá alanyunk.
A temesvári Romania Europlan Proiect Kft. nevű ingatlanépítő cég tulajdonosát, Marius Leontiucot szombaton őrizetbe vették a Kolozs megyei táblabírósági ügyészség által kibocsátott előzetes letartóztatási parancs alapján folytatólagosan elkövetett csalás és okirat-hamisítás alapos gyanújával. A vizsgálatok 29 napig zajlanak.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.