2010. augusztus 18., 09:272010. augusztus 18., 09:27
Székelyudvarhely az egyetlen Hargita megyei település, ahol az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosai nem egyeztek meg a polgármesteri hivatal átszervezéséről. Bunta Levente polgármester szerint a felelősség kizárólag az MPP-s tanácsosokat terheli, ugyanis a határozattervezet tárgyalásakor kivonultak az ülésteremből.
Az MPP-frakció azt javasolta, hogy az önkormányzat perelje be a kormányt, mert szerintük a leépítéseket előíró kormányrendelet alkotmányellenes. A mulasztás miatt a Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság zárolhatja a polgármesteri hivatal számláit, ez esetben ez nem tudná kifizetni a tanügyi és egészségügyi dolgozók bérét, a szociális juttatásokat és a beruházásokra szánt összegeket. Kedves Imre, a megyei pénzügyi igazgatóság vezetője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, még nem zárolták a bankszámlákat, ma tárgyalnak a prefektussal a kialakult helyzetről.
Mint arról beszámoltunk, a patthelyzet azért alakulhatott ki, mivel a 19 fős székelyudvarhelyi tanácsban 9 RMDSZ-es és 9 MPP-s képviselő mellett egy zöld párti képviselő van, utóbbinak azonban nincs szavazati joga, ugyanis maga is közalkalmazott.
Bunta Levente az eset kapcsán azzal vádolta meg Szász Jenő alpolgármestert, MPP-elnököt, hogy ezzel a lépéssel készíti elő a talajt a következő helyhatósági választásokra. „Szász Jenő polgármester akar lenni, és mert a hazai és nemzetközi színtéren nem jut neki szerep, Székelyudvarhelyt használja játszótérnek” – nyilatkozta Bunta. Szász Jenőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.