
A parajdi bányakatasztrófa után 49 személy maradt állás nélkül
Fotó: László Ildikó
A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradt személyek fejenként 9000 lej értékű gyorssegélyt kapnak az államtól.
2025. október 16., 20:072025. október 16., 20:07
A kormány csütörtöki ülésén hagyta jóvá az erről szóló határozatot. A kabinet közleményében rámutat:
A gyorssegély kifizetése történhet postai utalvánnyal, közvetlenül a parajdi jogosultnak, és bankszámlára is, ha a jogosult ezt írásban kéri. A gyorssegélyeket a munka- és családügyi minisztérium költségvetéséből fizetik ki – számolt be az Agerpres.
A nap folyamán Bíró Barna Botond is közölte, elfogadták azt a kormányhatározatot, melynek révén egyszeri szociális támogatást kaphatnak a Sal Sind egykori dolgozói. Hargita Megye Tanácsának elnöke közölte, a munkaügyi minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint legkésőbb november közepéig hozzájuthatnak az egyszeri anyagi kártérítéshez az arra jogosultak, de az sem kizárt, hogy már október folyamán megkapják. A Sal Sind az állami bányavállalat, a Salrom egyik alvállalkozója, amelynek dolgozói korábban tüntettek is amiatt, hogy nem részesültek segélyben.

Újjáépítési terv kidolgozását kéri a bányakatasztrófa által sújtott Parajd és térsége számára a román kormánytól a korrupcióellenes megmozdulásokat szervező Declic közösség.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!