Hirdetés

Fiatalos, nemes összefogás az erdélyi kastélyok megmentéséért és megismertetéséért

Az egyesület menedzseli a kutyfalvi Degenfeld-kastélyt •  Fotó: Haáz Vince

Az egyesület menedzseli a kutyfalvi Degenfeld-kastélyt

Fotó: Haáz Vince

Összefogtak azok a nemesi származású fiatalok, akik szívükön viselik családi és kulturális hagyományaikat, valamint az erdélyi magyar kultúra jövőjét. Az AntePortum Egyesületet 2019 őszén hozták létre – Ugron Győzővel, a szervezet egyik alapítójával terveikről, tevékenységeikről beszélgettünk.

Tóth Gödri Iringó

2021. július 24., 08:422021. július 24., 08:42

Az AntePortum Egyesületet három, erdélyi történelmi nemesi családhoz tartozó fiatal alapította szűk két évvel ezelőtt. Ugron Győző, Szekeres Ugron Villő és Kálnoky Mátyás évekig a Castellum Alapítvány keretében tevékenykedett, az ott kapott „útravalóval” döntöttek úgy, hogy

a fiatal nemességnek szüksége van saját szervezetre.

Hirdetés

Ugron Győző a Krónikának hangsúlyozta, történetükből kihagyhatatlan a Castellum Alapítvány, hiszen ott ismerték meg igazán azokat az értékeket, amelyeket a történelmi családok képviselnek, illetve amelyek nyomán elindultak, és amelyek meghatározzák az egyesületük munkáját.

A civil, ifjúsági szervezetekről, azok működéséről is ott tanulták meg, sajátították el a legfontosabb ismereteket. „Úgy láttuk, hogy az ifjúsági munka, az ifjúsági vonal jobban működne, hogyha külön szervezetbe vinnénk, és így alakult meg az AntePortum, amely az erdélyi nemesi családok fiataljait tömörítő szervezet” – idézte fel.

Hatékonyabb a különutas munka

Az alapítás vagy mondhatni különválás kapcsán Ugron Győző leszögezte, nem az indokolta az új szervezet létrejöttét, hogy a Castellumon belül nem kaptak elég szabadságot és a lehetőséget, hanem inkább adminisztratív, jogi okai voltak: a Castellumon belül csak egy ifjúsági bizottság létezett saját jogi személyiség nélkül, így néha akadályokba ütköztek elképzeléseik megvalósításakor.

Úgy látták, hogy a Castellumon belül addig is sok tevékenység zajlott, bizonyos szinten a vezetőség is leterhelt,

és hogy a fiatalok hatékonyabbak tudnának lenni egy saját jogi személyiséggel rendelkező szervezet keretein belül. Ugron Győző kiemelte, hogy az alapokért nagyon hálásak az erdélyi nemesi családokat összefogó szervezetnek, illetve annak elnökének, Haller Bélának, akire mentorként tekintenek, és akitől nagyon sokat tanultak, rengeteg, a jövőben hasznosítható ismeretet szereztek.

Az egyesületet a járvány kitörése előtt alig néhány hónappal jegyezték be, így még nincs sok tagja, de az önkénteseik, együttműködők száma az alapítás óta folyamatosan nő – ma már közel húsz erdélyi és magyarországi fiatal vesz részt intenzíven a szervezet munkájában. Vannak külföldi támogatóik is, Nyugat-Európába kiköltözött családok gyermekei is igyekeznek segíteni őket.

Ugron Győző: nagyon sokakban a hozzánk való csatlakozás után alakult ki az érdeklődés a nemesi származásuk iránt •  Fotó: Facebook/Ugron Győző Galéria

Ugron Győző: nagyon sokakban a hozzánk való csatlakozás után alakult ki az érdeklődés a nemesi származásuk iránt

Fotó: Facebook/Ugron Győző

Morális értékek: egyház, iskola, haza, műemlékvédelem

A szervezet céljai összetettek; egyrészt célul tűzték ki az erdélyi nemesi, kulturális értékek továbbvitelét. „Az erdélyi nemesség morális értékei az egyház, az iskola és a hazaszeretet (haza). Mi is ezeket vettük figyelembe, neveztük meg, illetve ezeket kiegészítettük az erdélyi műemlékek, főleg kastélyok védelmével” – részletezte.

Meglátásuk szerint a mai világban különösen fontos az általuk hozzáadott negyedik érték, a műemlékvédelem,

hiszen a visszaszolgáltatások korában ez nagyon aktuális, sok épület állapota, helyzete siralmas. Ugron Győző itt megjegyezte, hogy a visszaszolgáltatások kérdésköre nagyon komplex, hiszen általában nem „csak” épületekről, kastélyokról van szó, hanem földekről, erdőkről is.

„Úgy tartja egy régi mondás, hogy egy négyzetméter kastély fenntartásához egy négyzetméter erdő szükséges” – idézte fel. A gyakorlatban az épületek mellé a legtöbb esetben vajmi kevés erdőt, földet kapnak, kaptak vissza az örökösök, pedig ezek segíthetnének a műemlékek fenntartásában.

Az egyesület ilyen téren is igyekszik ötleteket adni, terveket kidolgozni, ily módon a fenntartásban is segítik az örökösöket, ha igény van rá. Az épületek, kastélyok hasznosításához hozzátartozik azok népszerűsítése is: olyan projektjeik is vannak, amellyel a nagyközönség figyelmét hívják fel ezekre.

Nem működik a nyugati példa az állam hozzáállása miatt

Ugron Győző beszámolója szerint az egyesület tagjai, alapítói részt vettek több külföldi, például belgiumi, spanyolországi tanulmányúton, képzésen: igyekeztek, igyekeznek szaktudásukat folyamatosan bővíteni, illetve átadni ismereteiket a hazai kastélytulajdonosoknak.

Ugyanitt azt is megjegyezte, hogy sok esetben a nyugati példa, minta szép és jó, az adott körülmények között működőképes, ám nálunk nem megvalósítható, nem gyakorlatba ültethető – legtöbbször az állam hozzájárulása, segítsége hiányzik hozzá.

Interjúalanyunk úgy véli, hogy munkájukra van igény, szükség: jelenleg is több kastély ügyében tevékenykednek.

Kiemelte a kutyfalvi Degenfeld-kastélyt, melyet gyakorlatilag ők menedzselnek és hasznosítanak. Egy másik civil szervezettel közösen sokat segítenek a marosvécsi Kemény-kastély működtetésében is, itt rendezvények, események szervesében vesznek részt, projektmenedzsmenttel foglalkoznak.

Részt vettek a kastély bejáratához nemrég visszaállított kőoroszlánok újrafaragtatásában, elhelyezésében is. A miklósvári Kálnoky-kastélyban 2020-ban megszervezték az első erdélyi álarcos bált, ami azért számít újdonságnak, mert bár az erdélyi nemesség körében bevett szokás volt bálozni, de téli álarcos bált még nem szerveztek.

A rendezvényen több mint százan vettek reszt, a visszhangja nagyon pozitív volt.

Az egyesület alapítója hangsúlyozta, hogy bárki, akinek segítségre van szüksége, megkeresheti őket, felveheti velük a kapcsolatot akár a Facebook-oldalukon keresztül, akár e-mailben. jelezte, hogy bár nem léteznek régóta, már nagy ismeretségnek örvendenek nemesi körökben, sokan tudják, hogy hozzájuk lehet fordulni.

Hamarosan szeretnének saját honlapot elindítani, ahol bemutatják majd a víziójukat, missziójukat, illetve a projektjeiket, és a segítségnyújtásnak is külön menüpontot szentelnek majd. Bármiben szívesen segítenek az ötleteléstől, a pályázatíráson át a kivitelezésig, elszámolásig, igyekeznek „komplex szolgáltatásokat” biztosítani.

Az AntePortum Egyesület álarcos bált is szervezet •  Fotó: Facebook/anteportum Galéria

Az AntePortum Egyesület álarcos bált is szervezet

Fotó: Facebook/anteportum

A kastélyturizmus fellendítése összefogással

Jövőbeli terveik kapcsán elmesélte, hogy több ötletük is van, melyek közül érdemes kiemelni a Kastélyútvonalak elnevezésű projektet, melynek finanszírozására a Communitas Alapítványhoz és Bethlen Gábor Alaphoz is nyújtottak be pályázatot, és melyet a Pont Csoporttal partnerségben kívánnak megvalósítani.

Ez tulajdonképpen egy kastélynépszerűsítő projekt, lényege a kastélyturizmus, a kastélyok iránti érdeklődés fellendítése lenne,

de ezt kivételesen nem egyenként, kastélyról kastélyra szeretnék, hanem igyekeznek összehangolni a munkát, együttműködést megvalósítani a műemlék épületek tulajdonosai, működtetői között. Ugron Győző szerint nagyon ritka, hogy egy térségen, tájegységen belül a különböző kastélyok között ilyen kapcsolat legyen, éppen ezért szeretnék ezt a hiányt pótolni.

Elsősorban földrajzi elhelyezkedés mentén, alapján szeretnék összekapcsolni a kastélyokat, első lépésben egy-két napos túraútvonalak formájában. Egyelőre három ilyen útvonal van tervben: egy Maros menti, egy székelyföldi, konkrétabban háromszéki kastély- és kúriatúra, és egy dél-erdélyi kastélytúra.

A tervek szerint egy útvonalhoz 7–10 kastély fog tartozni.

Létre fognak hozni egy, az útvonalakat népszerűsítő internetes oldalt is, ahol minden szükséges információt meg lehet majd találni: a kastély történelmi és művészettörténeti leírását, technikai részleteket, szállás- és étkezési lehetőségeket a közelben.

A honlapot legalább három nyelven, azaz magyarul, románul és angolul szeretnék elindítani, de a jövőbeli tervek közt szerepel a német és a francia változat megvalósítása is, ha lesz rá anyagi keretük. A német nyelvet kiemelten fontosnak tartják, hiszen sok erdélyi szász gyökerekkel rendelkező német tér „haza” ősei földjére kirándulni, túrázni.

A honlapot szeretnék összekötni a Google-térképpel is, hogy ezáltal is segítsék az útvonaltervezést.

Az útvonalakat szeretnék offline formában is elérhetővé tenni, azaz könyv formájában is kiadni – remélik, ez is segíthet abban, hogy az emberek összekössék a látnivalókat, hogy ne csak egy kastély meglátogatását tűzzék ki célul, hanem gondolkodjanak kicsit tágabban, lássák az összefüggéseket.

A Degenfeld-kastély •  Fotó: Facebook/nobilitascenter Galéria

A Degenfeld-kastély

Fotó: Facebook/nobilitascenter

Közelebb a múlthoz

A műemlékvédelmi projekteken túl az egyesület megalapításának más pozitív hozadéka is van, Ugron Győző elmesélte, hogy tapasztalataik szerint az erdélyi nemesek leszármazottjainak, a fiataloknak nagyon vegyes a viszonyulása a nemesi értékek, hagyományok ápolásához: vannak, akikbe „belenevelték” ezt, de akadnak olyanok is, akik nem igazán foglalkoznak ezzel, a származásukkal.

Amikor a három fiatal megalapította az AntePortum Egyesületet, a Castellum révén igyekeztek minden fiatallal felvenni a kapcsolatot, s bár eleinte sokan csak illemből vettek részt a rendezvényeiken, egy idő után egyre érdeklődőbbek lettek, egyre közelebb került hozzájuk a nemesi származás és múlt.

Idézet
Nagyon sokakban a hozzánk való csatlakozás után alakult ki az érdeklődés a nemesi származásuk iránt, sokan a csatlakozás után kezdtek ragaszkodni ehhez.

Azt kell mondanom, hogy határozottan fel tudjuk kelteni a nemesi fiatalok érdeklődését a származásuk iránt” – jelentette ki az alapító. Bár Ugron Győző hangsúlyozta, hogy természetesen azelőtt is voltak olyan fiatalok, akiket érdekelt a téma, az értékek képviselete, megőrzése, mindenképp pozitív tapasztalat, hogy az egyesületük milyen sok embert tudott megszólítani, hogy sokan ma már az önkénteseik, és velük együtt tesznek nemcsak a nemesi értékek, hanem az erdélyi műemlékek megőrzéséért, megismertetéséért, népszerűsítéséért is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés