A megyei elöljáró – aki a Bihar megyei RMDSZ elnöke – egy sajtóbeszélgetésen nyilatkozta ezt a Bihoreanul hetilap tegnapi számára utalva. A lap munkatársai ebben Kisst vádolják az Ady-múzeum körül kialakult helyzetért, azt állítva, hogy különböző ingatlanokkal próbálta „lekenyerezni” az ortodox egyház képviselőit, hogy lemondjanak a Müllerájról. A cikk szerint miközben a Körösvidéki Múzeumnak ki kell költöznie a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott barokk palotából, a magyarok nem akarnak költözni az Ady-múzeumból. A lap szerint mindezt Kiss Sándor tervelte ki, aki ezáltal etnikai feszültséget kelt, és az RDMSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között kötött koalíció stabilitását veszélyezteti. Mint arról beszámoltunk, az Ady-múzeumot tavaly kapta vissza a nagyváradi ortodox püspökség, Radu Ţârle megyei tanácselnök pedig természetben akarja visszaadni az egyháznak. Kiss elmesélte, hogy mikor az épületet visszaszolgáltatták, úgy tűnt, sikerül egyezségre jutni a görögkeletiekkel, akik megértették, hogy az Ady-emlékmúzeum, akárcsak a Iosif Vulcan-múzeum, személyhez kötődik, nem lehet elköltöztetni. Kiss Sándor szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy helyén maradjon az emlékmúzeum.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.