Tizenkét speciális fészekkosarat az áramszolgáltató vállalat készíttetett a falu számára, hogy a villanyoszlopokon tanyázó állatokat megvédjék az áramütéstől. Papp Tamás, a Milvus Csoport vezetője szerint Sáromberkén a múlt század hetvenes éveiben tetőzött a gólyák létszáma, amikor több mint huszonhét fészket népesítettek be a nagy testű madarak. Miközben másutt, például a Szeben megyei Krisztiánsziget faluban az utóbbi időben növekedett a gólyák száma, Sáromberkén csökkenés tapasztalható.
A korábbi fesztiválok alkalmával több rendezvény is kapcsolódott a közkedvelt madarakhoz, idén már inkább a szórakozásra tevődik a fő hangsúly. Szombaton futóversenyt, gulyásfőző, sörivó versenyt tartanak, lesz szkanderbajnokság, karaoké, kabaré-előadás, este pedig Dancs Annamari, Komáromi Pisti koncertje biztosítja a jó hangulatot. Vasárnap turisztikai információs központot avatnak, és fotókiállítás nyílik. Ugyanakkor a gyerekek és ifjak számára az állatvilághoz, főként a gólyához kapcsolódó vetélkedőket szerveznek. Az eddigi tapasztalatok szerint a „fénypont” a vasárnap déli kötélhúzó verseny lesz. Ismét a Maros két partján sorakozik fel majd a sáromberkiek és a sárpatakiak népes csapata, hogy összemérjék erejüket. Este további koncertekre várják a falu apraját-nagyját.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.