
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 31., 09:562010. május 31., 09:56
Sárosi Arthur, az alapítvány ügyvezetője a pénteki bemutató rendezvény után a Krónikának elmondta, az uniós támogatás jelentős lépésnek számít azon az úton, amelyen immár közel egy évtizede elindultak.
„Amikor létrehoztuk az orvosi rendelőnket Mérában, találkoztunk olyan gyerekekkel, akiknek nem volt születési bizonyítványuk, szülőkkel, akik nem tudtak írni-olvasni. Sok gyermek el sem kezdte az iskolát, mások hamar kimaradtak. Úgy éreztük, tennünk kell valamit” – idézi fel az iskolán kívüli foglalkozások kezdeteit Sárosi Arthur. A gyermekek eleinte az iskolai osztálytermekben maradva harapnivalót, teát és pedagógusi segítséget kaptak a leckéik elkészítéséhez, de egyben nevelni is próbálták őket, hogy elsajátítsák az alapvető higiéniai és viselkedési normákat.
A délutáni foglalkozásokon csak az vehetett részt, aki a tanítási órákról sem hiányzott. Így lassan megszűnt az iskolakerülés a faluban, a – többségükben roma származású – gyermekek pedig egyre jobb eredményeket értek el a tanulásban. Ma olyan is van közöttük, aki a második legjobb tanuló. 2008-tól már az alapítvány mérai öregotthonának az éttermébe hívhatták ebédelni a gyermekeket, és a délutáni programokat is itt lehetett lebonyolítani.
Az uniós támogatás most arra teremt lehetőséget, hogy az eddig csak elemisták számára működtetett programot egy iskolai felkészítő csoportra, és egy 5–8. osztályos csoportra is kiterjesszék. „Végre kielégítő számú személyzettel tudjuk végezni a munkát, fel tudjuk szerelni a konyhánkat, olyan dolgokat tehetünk, amire eddig nem volt lehetőségünk” – lelkesedett az ügyvezető. Megjegyezte azonban, hogy az uniós pályázatnak megannyi hátulütője is van.
Ezek között a megkövetelt bürokráciát említette elsőként. Hozzátette, a támogatás jelentős hányadát kénytelenek aktagyártásra fordítani, de tudomásul vették: e nélkül nincs uniós pénz. A támogatást folyósító állami intézmény késlekedése is fejtörést okozott. „A pályázatot tavaly augusztusban nyertük meg, de a szerződés aláírásával januárig vártak a hivatalban” – ecsetelte az ügyvezető. Így a program megvalósítását csak áprilisban kezdhették el, ennek előnyei pedig igazából csak a következő tanévben lesznek érzékelhetők.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.