
2010. január 19., 09:022010. január 19., 09:02
A cég a szerződés aláírásától számított három hónapon belül köteles elkészíteni a műszaki tervet, és kidolgozni minden részletet. Ha ez megvan, és a megrendelő, vagyis az önkormányzat kibocsátja az építési rendelkezést, onnantól három hónap áll a cég rendelkezésére a jövendő állatkert menedzsmenttervének kidolgozására.
Ha minden a terv szerint halad, az új, európai normáknak megfelelő váradi állatkertet 2012. augusztus 31-én adnák át. A szerződés alapján a kivitelező felelőssége, hogy az állatkertben élő állatokat biztonságba helyezze a munkálatok idejére: el kell kerítenie azt a területet, ahol megkezdi a munkát, és szektoronként haladva költöztethetik odébb a jószágokat, hogy a látogatók folyamatosan bejárhassanak a kert egy-egy részébe.
Amennyiben a cég nem adja át a felújított állatkertet a szerződésben foglalt időpontban, a város minden nap késésért egy százalékot levon a munkáért járó végösszegből. Mint ismeretes, a váradi állatkert korszerűsítéséről szóló közbeszerzési eljárás régóta akadozik: az MBS Groupot ugyanis már áprilisban győztesnek kiáltották ki, ám két másik pályázó háromszor is megóvta a tendert. Legutóbb némileg módosított feladatkiíró füzettel hirdették meg a beszerzést, s mostanra sikerült is aláírni a szerződést.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.