2010. november 04., 09:152010. november 04., 09:15
„Összesen körülbelül 500-ra tehető a felmérésre szoruló objektumok száma, és remélhetőleg a közeljövőben sikerül valamennyit megfelelően katalogizálni. Egyébként a megye területén tudomásunk szerint közel kétezer olyan helyszín és objektum van, amely régészeti és műemlékvédelmi szempontból nagy fontossággal bír, de ezek egy részét még nem tudtuk azonosítani” – tette hozzá a muzeológus.
A kutatás módszertanával kapcsolatban Gindele elmesélte, a helyszíni szemlék során minden felmért objektumot körbejártak, és GPS-rendszerű helymeghatározó készülékkel bejelölték azok határait. A munkálatok májustól októberig tartottak, és a felmérésbe a megyei múzeum régészeti szakosztályának munkatársain kívül a nagykárolyi múzeum szakemberei is bekapcsolódtak. „Még körülbelül egy hónapig tart az információk összesítése és az adatbázis kialakítása. Mindegyik felmért objektum saját adatlapot kap, amely megkönnyíti majd az irántuk érdeklődő szakemberek munkáját” – fogalmazott a régész.
A frissen elkészült felmérésben 230 lelőhely és 70 műemlék szerepel. Gindele szerint a legtöbbjük állapota kielégítő, bár számos épület fala repedezett, míg a régészeti lelőhelyek egy részében kárt tett a mélyszántás. A régész hangsúlyozta, a szakemberek számára fontosak a hasonló felmérések, mert ilyenkor nemcsak az objektumok állapotáról kapnak pontos képet, hanem felkutathatják az esetleges illegális építkezéseket is. A készülő adatbázis fontos szerepet kap a későbbiekben, ugyanis ezek alapján könnyebb lesz eldönteni, hova adhatnak ki a helyi önkormányzatok építkezési engedélyt, ugyanis a régészeti lelőhelyeket törvény védi, tette hozzá.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.