
2010. január 29., 09:272010. január 29., 09:27
A kastélyban árva és félárva gyerekek számára fenntartott szociális otthon üzemel, olyan gyerekeket utaltak ide hosszabb-rövidebb időre, akiknek szülei tuberkulózisban (TBC) szenvednek. Mivel a hatályos törvények értelmében szociális intézményeknek ötéves haladékot kell adni, a jogos tulajdonosoknak meg kellett várniuk, míg lejár a türelmi idő.
A Maros megyei önkormányzat csütörtöki határozata alapján a kastélyban élő gyerekeket a megyei tanács tulajdonában lévő szászrégeni ingatlanba költöztetik, amely viszont felújításra szorul. Lokodi Edit Emőke tanácselnök azt reméli, meg tudják győzni Cseke Attila egészségügyi minisztert, hogy a szaktárca pénzt szánjon a régeni épület korszerűsítésére.
A Marosvásárhelytől 18 kilométerre található gernyeszegi barokk kastély a Teleki család ősi fészke. „Gernyeszeg a Telekieké volt, Teleki Mihály kancellár óta, ő kapta adományként. Édesapám szenvedélyes gazda volt a két világháború között, és Gernyeszeg mintagazdaságnak számított” – mesélte egy korábbi látogatásunk során a jelenleg Németországban élő Czakó Józsefné Teleki Julianna, aki az ódon falak között született. A család 1944-ben a háborús események elől Magyarországra menekült, és bár visszatértek Erdélybe, soha többet nem lakhattak a kastélyban. Mikor a háború után először viszontlátták az épületet, már mindent kiraboltak, s a padlót trágya borította.
A nemesi családot – amelynek kiemelkedő tagja volt Teleki Mihály és Teleki Sámuel kancellár – a kommunista hatalom teljes vagyonvesztéssel sújtott, és fizikai megsemmisítéssel fenyegette. A család Marosvásárhelyen bérelt lakást, amikor elkezdődött a zaklatások sorozata. Teleki Mihály egy évig a Duna-deltában raboskodott, visszatérte után a rókatelep raktárosa volt, majd ő hordta az ételt a rókáknak.
Felesége, Tisza Aimée Erzsébet takarításból tartotta fenn négy gyerekét. Júlia nővére az 1956-os forradalom utáni, erdélyi megtorlásnak az áldozatává vált. 1957 márciusában letartóztatták és 15 évre elítélték, ebből nyolcat ült le Románia különböző börtöneiben. Júlia szülőföldjétől távol érettségizett, miután egyik osztálytársának udvarlója feljelentette, mivel szerinte irredenta verset írt annak emlékkönyvébe. Nem volt többé maradása a marosvásárhelyi gimnáziumban, Dél-Romániába menekült, nagybátyja, Bethlen Ádám fogadta be.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.