Hirdetés

Feloszlik a tanács?

Kolozsvár – A prefektúra a közigazgatási bírósághoz fordult A közigazgatási bíróságon támadta meg a prefektúra a kolozsvári tanácsnak a szakbizottságok összetételére vonatkozó határozatát. Steluţa Cătăniciu PNL-s tanácsos szerint feloszolhat a testület. „Nem tudom, miért kellene feloszlatni a tanácsot, ha ismereteink szerint csak egyetlen szakbizottság összetételével kapcsolatosan merültek fel jogi kételyek” –

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. július 18., 00:002008. július 18., 00:00

reagált csütörtökön Raimonda Boian, a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője az önkormányzat egyik, nemzeti liberális párti (PNL) képviselője kijelentésére, miszerint a testület megszűnhet, ha nem tárgyalják újra a szakbizottságok összetételét. Steluţa Cătăniciu szerint ez amiatt következhet be, hogy a Kolozs megyei prefektúra megtámadta a közigazgatási bíróságon a tanács szakbizottságok összetételét rögzítő határozatát. Boian ennek kapcsán a Krónikának megerősítette: a prefektúra valóban értesítette őket erről, „az átiratból azonban nem derül ki, melyik döntésről van szó, a bíróság részleteket tartalmazó értesítése pedig még nem érkezett meg”.
Steluţa Cătăniciu csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: mivel a prefektúra kifogást emelt a szakbizottságok megalakulásáról szóló határozat ellen, a tanács nem fogadhat el ezek láttamozása nélkül határozatokat, de ha egy tanács három egymást követő soros gyűlésen nem fogad el határozatot, a testület feloszlatja önmagát. Cătăniciu felhívta Emil Boc polgármester figyelmét, hogy az előállt helyzet rendezésére mielőbb hívjon össze tanácsülést. Erre reagálva Boian lapunknak azt mondta: a legközelebbi ülésen a testület elé terjesztik a prefektúra átiratát és a bíróság értesítését. Hozzátette: ismeretei szerint a prefektúra csak az európai források, külügyi kapcsolatok és fejlesztési stratégiák szakbizottság összetétele ellen emelt kifogást, de a tanács még nem is fogadott el olyan határozatot, amely ennek a véleményezését igényelte volna.
A kolozsvári tanács három PNL-s tagja közül ketten azt sérelmezik, hogy nem azokban a szakbizottságokban kaptak helyet, amelyekben dolgozni szerettek volna. A Mediafax szerint a prefektúra a kolozsvári mellett a megyei, a búzai, kisbányai, jósikafalvi, magyarszováti, újfalui és kolozsi tanács szakbizottságokkal kapcsolatos határozatait is megtámadta a bíróságon. A prefektúra szerint a kolozsvári tanács európai források, külügyi kapcsolatok és fejlesztési stratégiák szakbizottságát négy PDL-s és egy PNL-s képviselő alkotja; ugyanakkor a megyei tanács költségvetési, európai integrációs, területrendezési és beruházási, valamint vagyonkezelési és kereskedelmi szakbizottságában is 4-4 PDL-s van. „A szakbizottságokban minden pártnak képviseltetnie kell magát, nem fordulhat elő, hogy valamelyik alakulat olyan arányban legyen jelen, amely nem felel meg a helyhatósági választáson szerzett mandátuma arányának” – magyarázta Călin Platon prefektus.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés