Molnár Attila, a vásárt szervező Erdélyi Kézmíves Céh (EKC) elnöke szerint a korábbi két vásártól eltérően idén nem annyira a népművészetre, mint inkább a reneszánsz kori kézművességre helyezik a hangsúlyt. Ugyanis Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából reneszánsz évet hirdettek, ráadásul a vásárnak otthont adó, a király szülőháza előtti kis utca eleve indokolja a Mátyás korabeli különlegességek egy részének a bemutatását. A szervezők szerint a korabeli ruhákat készítő illyefalvi Rustica Ház alkotásai, a szabadtéri díszmű-kovácsműhely, a lámpás üvegfúvók, vagy a portékájukat több évszázados kézműipari hagyományok szerint előállító mesteremberek minden bizonnyal felkeltik a közönség érdeklődését. „Az érdeklődő éttermek és szakácsok itt mutathatják be az egykoron virágzó erdélyi konyhaművészet szerint készített korabeli ételeiket, illetve azok receptjeit. Tizenhetedikéig várjuk a jelentkezésüket” – tette hozzá Molnár Attila. Mint mondta, szintén csemegének számít majd a Mátyás szülőházával szomszédos Vasile Goldiş utca 1. szám alatti öreg, rozzant kovácsolt vaskapu restaurálása, amelynek során a közönség láthatja, hogyan javítják ki, vagy készítenek egy-egy új elemet a mesteremberek. „Erdélyben a kézművesség terén is rengeteg az igazi, valós érték. Ezeket meg kell ismertetni a többnyire importból származó portékákkal szembesülő közönséggel” – tette hozzá Mátis Jenő társszervező.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.