2010. augusztus 10., 13:422010. augusztus 10., 13:42
„Ezen alkalmazottak mindegyike júliusban nyújtotta be felmondását, mivel elégedetlenek voltak az év eleji bércsökkentésekkel. A mostani, 25 százalékos megvonás csak az utolsó csepp volt a pohárban” - nyilatkozta Dumitru Bobină, a városházi alkalmazottakat tömörítő Civitas szakszervezet főtitkára. Tájékoztatása szerint a következő hetekben többen is távoznak a városházától, miután megkapják a júliusi, immár 25 százalékkal kisebb fizetéseiket. „Ezek várhatóan azok a személyek lesznek, akiknek a megszorítások következtében körülbelül 500 lejre csökken a bérük” – mondta a szakszervezet képviselője.
A kolozsvári városházán a kormány megszorító intézkedései között szereplő 25 százalékos bércsökkenés alkalmazásával lesznek alkalmazottak, akik alig 450-560 lejt visznek majd haza havonta.
„A leginkább érintettek azok a családok, ahol a férj és feleség is a közszférában dolgozik” - mondja a Civitas képviselője. Szerinte a következő hónapokban drasztikusan csökken majd a közigazgatás teljesítménye, mivel – mint mondta: „üres gyomorral nem lehet teljesítményt nyújtani”.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.