Hirdetés

Fellendítenék a váradi turizmust

Több Hargita, Kovászna és Hugyad megyei elöljáró, intézményvezető, illetve szórványszakember jelenlé-tében zajlott szórványtanácskozás tegnap Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében elsősorban a székelyföldi megyék és a szórványban élők közti együttműködésről tárgyaltak.

Nagy Orsolya

2010. május 11., 09:302010. május 11., 09:30

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, tavaly Winkler Gyula Hunyad megyei EP-képviselővel és Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével kezdeményezték a Székelyföld–Szórvány partnerséget, azzal a céllal, hogy erősítsék a szolidaritást az erdélyi magyar közösségek között. Mint mondta, néhány hónap alatt „megizmosodott az együttműködés”, sikerült rácáfolni a kétkedőkre, és a programot is megtöltötték tartalommal.

Felszólalásában ugyanakkor hangsúlyozta, Háromszék további közös programokat kíván szervezni idén a Hunyad megyei magyarsággal, melyeket elsősorban a helybeliek igényeihez, elvárásaihoz igazítva kell lebonyolítani. „Azért választottuk Hunyad megyét, mert drámai adatokkal szembesültünk: tíz év alatt 25 százalékkal csökkent a térségben a magyarok száma, 1992-ben Hunyad megyében 36 ezren, 2002-ben pedig már csak 25 ezren vallották magukat magyarnak” – hívta fel a figyelmet az elöljáró. Úgy véli, a Székelyföldnek  egyfajta belső anyaországként felelősséget kell vállalnia a tömbön kívül élő magyarok iránt. „Azt szeretnénk, hogy idővel ebbe a programba saját, illetve Hunyad megye magyarországi testvérmegyéit is bevonjuk” – részletezte Tamás Sándor.

Demeter László megyei tanácsos, a szórványprogram Kovászna megyei koordinátora kifejtette: a továbbiakban egy olyan civil szervezetet szeretnének létrehozni, amely a későbbiekben az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokért, közös programokért felel. Nemes Előd önkormányzati referens a szórványprogram ernyője alatt zajlott találkozókról, kulturális programokról tartott rövid ismertetőt: az eddigi rendezvényeken iskolás- és nyugdíjaskorúak is találkozhattak. Elmondta, a Zsil völgyében a szociális problémák az identitásőrzésre is rányomják a bélyegüket: nincs kultúrház, előadóterem, magyar emlékmű.

Előadásokat, könyvbemutatókat kell szervezni, iskolai-óvodai testvérkapcsolatokat kialakítani, sőt megfogalmazódott, hogy a csángó keresztszülő program mintájára háromszéki vállalkozók fogadjanak örökbe szórványban élő gyermekeket, és fedezzék a taníttatásukat.

A Hargita, Beszterce-Naszód, illetve Hargita és Temes megyék közti kapcsolatot koordináló Zonda Erika elmondta: mindkét megye hangsúlyt fektetett arra, hogy magyar nyelvű előadásokat, kulturális programokat és tevékenységeket mutassanak be, hiszen a szórványban élőknek ilyenekben csak ritkán van része. „A testvérkapcsolatok legnehezebb éve a negyedik év, amikor már komolyabb tartalmat kell adni ezeknek a kapcsolatoknak” – mutatott rá Vetési László, a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány vezetője.

Vetési szerint komoly erőfeszítést igényel kilépni a vendéglátói szerepből, és bonyolultabb programokat létrehozni, ugyanakkor azt is fel kell mérni, hogy a testvérkapcsolat keretében melyek a megvalósítható célkitűzések. A szórványszakember szerint mindkét fél számára szokatlan a másik helyzete: a székelyföldiek nehezen tudják elképzelni, hogy milyen nyelvi sérüléseket szenvedett el a szórványmagyarság. Vetési László szerint kulcskérdés a türelem, hiszen a túlnyomóan román nyelvű környezet jelentette asszimilációs hatást nem lehet pár hónap alatt eltüntetni.

A Téglás Gábor történészről elnevezett az egyetlen magyar nyelvű iskola Déván, amely több mint 600 gyerek számára teremt lehetőséget az anyanyelven történő tanulásra. Tőkés Attila, az intézmény igazgatója szerint a természetes lemorzsolódást jóval meghaladó diákveszteség riasztó. Az oktatási intézmény vezetője a Kovászna megyei kapcsolattól azt reméli, hogy a gyerekekben tudatosul, hogy nincsenek egyedül, vannak még máshol is magyar nyelvű diákok. Az igazgató szerint ez a kérdés lényegessé válhat a továbbiakban, hiszen a kirekesztettség érzésének megszüntetésével az iskolások magyar identitása is erősödni fog.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés