Hirdetés

Félixfürdő: két büntetőeljárás is indult a törvénytelen fakivágások miatt

Félixfürdő

Törvénytelenség. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint a megbízott cég a megengedettnél több fát vágott ki Félixfürdőn

Fotó: gov.ro

Két büntetőeljárás indult a Félixfürdőn történt illegális fakivágás ügyében, amelynek során egy több száz éves tölgyfát is kivágtak – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Krónika

2026. január 30., 09:592026. január 30., 09:59

A tárcavezető csütörtökön este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozott a Nagyvárad szomszédságában fekvő üdülőtelep, Félixfürdő mellett található erdőben történt törvénytelenségekről.

Buzoianu szerint a beteg fák eltávolításával megbízott cég a megengedettnél több fát vágott ki.

Hirdetés
Idézet
Tizenhat megjelölés nélküli, kivágott fát találtak, ami illegális. Ez bűncselekmény, és büntetőeljárás indult a jelölés nélkül kivágást végző cég ellen. Bűnügyi eljárás indult a Romsilva helyszínen tartózkodó szakértői ellen is, azzal a gyanúval, hogy a megengedettnél nagyobb fákat is kivágásra jelöltek.

Többek között illegálisan megjelölték ezt a több száz éves tölgyfát is. A kivágásra kijelölt fák felét papíron már 40 méterrel csökkentették, így amikor a fákat kivágták, jöhetett egy cég, elvihette a fát, elkezdhette a feldolgozását. Papíron 230 köbméter szerepelt, De a valóságban 300 köbmétert vittek volna el, és a papíron nem szereplő faanyaggal azt csináltak volna, amit akartak” – magyarázta Diana Buzoianu.

korábban írtuk

Félixfürdői erdőritkítás: törvénytelenül kivágott fákra bukkantak, büntetőeljárás indul
Félixfürdői erdőritkítás: törvénytelenül kivágott fákra bukkantak, büntetőeljárás indul

Szerdán rendőrök kíséretében tértek vissza az erdőőrség illetékesei a félixfürdői erdőbe, hogy folytassák a néhány napja törvénytelen fakivágások gyanúja miatt megkezdett ellenőrzést.

Kiemelte, hogy

a félixfürdői erdőben nemcsak száraz fákat vágtak ki, hanem olyan fákat is, amelyeket nem lett volna szabad kivágni.


„Nem minden fát vágtak ki illegálisan; a megjelölt fákat is kivágták. Azonban néhány fát megjelöltek anélkül, hogy ez indokolt lett volna. Ez a több száz éves fa sehol sem szerepel, még a gazdálkodási tervben sem, azaz abban a tervben, amelyet a Romsilva készített, hogy bemutassa, hogyan fogják kezelni ezt az erdőt. Nem szerepelt a papírokon, ezért illegálisan vágták ki” – tette hozzá a környezetvédelmi miniszter.

Buzoianu szerint a több száz éves tölgyfát elsősorban azért vágták ki, mert „nagyon nagy mennyiségű faanyagot” jelent, de azért is, mert az ilyen fákat tömörfa bútorok gyártásához használják.

korábban írtuk

Félixfürdő: a környezetvédelmi miniszter ellenőrzéseket rendel el a gyanús fakivágások miatt
Félixfürdő: a környezetvédelmi miniszter ellenőrzéseket rendel el a gyanús fakivágások miatt

Ellenőrzéseket rendel el Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután a gyanú szerint nem csupán elöregedett vagy beteg, hanem a hatályos törvényeket megszegve egészséges fákat is kivágtak a Félixfürdő melletti erdőben.

A miniszter szerint a fakitermelő cég szerződését felfüggesztették, és jogi szempontok alapján döntik majd el, hogy ugyanazzal vagy egy másik céggel folytatják-e az együttműködést, hogy az erdőt megtisztítsák a valóban kiszáradt fáktól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés