
Székelyföldi zarándokok a magyar és a Szűzanya-zászlót mutatják Ferenc pápának
Fotó: Romkat.ro
Gyergyócsomafalvi zarándokok csíksomlyói Szűzanya-zászlóját áldotta meg Ferenc pápa Rómában – közölte a Romkat.ro katolikus portál.
2019. március 31., 22:202019. március 31., 22:20
2019. március 31., 22:292019. március 31., 22:29
A négy erdélyi római katolikus egyházmegye hírportáljának beszámolója szerint egy tizenöt fős gyergyócsomafalvi zarándokcsoport Gál Hunor gyergyószentmiklósi plébános vezetésével a nagyböjt kezdetén járt római zarándoklaton. A székelyföldi zarándokoknak sikerült részt venniük az általános pápai audiencián, ahová elvitték a csíksomlyói Szűzanyát ábrázoló zászlót annak jeléül, hogy nagy szeretettel várják a szentatyát az erdélyi kegyhelyre.
A Romkat.ro cikke szerint az isteni gondviselésnek köszönhetően a pápai audiencián a zarándokcsoportnak sikerült az első sorban helyet kapnia a római Szent Péter téren, ahová jól látható helyre tudták kitűzni a magukkal hozott zászlókat. Gál Hunor plébános elmondta, a pápamobillal a hívek előtt elhaladó szentatya felfigyelt a csíksomlyói Szűzanya zászlójára, amelyet fürkésző tekintettel alaposan megnézett, próbált azonosítani. Majd amikor második alkalommal ismét a zarándokcsoport előtt haladt el, már távolról kereste a csíksomlyói zászlót, amelyet ekkor magasra tartottak a zarándokok.
Mielőtt elhaladt volna a zászlók előtt, a zarándokcsoport egyik tagja hangosan kérte, hogy áldja meg a zászlót. A szentatya a pápamobillal lassított, odafordult, megáldotta az erdélyi zarándokok Szűzanya-zászlóját. A katolikus portál közölte, zarándoklatuk során a székelyföldi híveknek arra is lehetőségük adódott, hogy Szent Péter sírjának közvetlen közelében a plébános vezetésével szentmisét mutassanak be és imádkozzanak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért.
A Romkat.ro szerint a katolikus egyházfő gesztusa annak a jele, hogy több módon segítik felkészülését május végi, június eleji romániai látogatására. Korábbi pápalátogatásokról szóló beszámolók szerint többek között információkkal, történeti áttekintéssel, nyelvleckékkel segítették II. János Pál pápát, mielőtt felkereste Magyarországot.
Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába, és június 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben tart latin nyelvű szentmisét. A katolikus egyházfő felkeresi Bukarestet, Balázsfalvát és Jászvásárt is.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
1 hozzászólás