Hirdetés

Felgyorsult a Nagyenyedről induló és az Erdélyi-szigethegységet átszelő Transzalpina építése

•  Fotó: Facebook/Marius Hațegan

Fotó: Facebook/Marius Hațegan

A Fehér megyei önkormányzat bejelentése szerint év végéig átadják a Nagyenyed és Abrudbánya között épülő, az Erdélyi-szigethegységet átszelő új Transzalpina út első, 43 kilométeres szakaszát Nagyponorig. A 2019-ben elkezdett munkálatok a kivitelező cég fizetésképtelensége miatt leálltak, és az új közbeszerzés meghirdetését követően idén februárban indultak újra. Ha elkészül, az új hegyi út turisták ezreit csalogatja majd a Szigethegységbe.

Makkay József

2023. július 01., 10:512023. július 01., 10:51

Az Erdélyi-szigethegység legszebb tájain áthaladó 78,42 kilométeres Transzalpina utat még 2019 októberében kezdte el építeni a Fehér megyei tanács, partnerségben Nagyenyed önkormányzatával. Az európai uniós forrásból megvalósuló, 42 millió eurós beruházás azonban a biztató indulás után elakadt. Ahogy Romániában számtalan esetben már megtörtént, a munkálatokat közbeszerzési eljáráson elnyerő kivitelező nem tartotta be a határidőket.

Két év vontatott munka után a kolozsvári székhelyű Societatea de Construcții Napoca nevű céggel a Fehér megyei önkormányzat szerződést bontott, mert az útépítő fizetésképtelenné vált.

Hirdetés
Marius Hațegan, a megyei önkormányzat alelnöke a frissen leaszfaltozott úton •  Fotó: Facebook/Marius Hațegan Galéria

Marius Hațegan, a megyei önkormányzat alelnöke a frissen leaszfaltozott úton

Fotó: Facebook/Marius Hațegan

A megyei tanács tavaly nyáron új közbeszerzési pályázatot írt ki a félbemaradt munkálatok folytatására, és év végére meglett a nyertes cég is. Ezúttal a Fehér megyei Péterfalván székelő Elis Pavaje Srl Petrești nevű útépítő vállalattal kötöttek szerződést, az idén februárban újrakezdett munkálatok pedig azt igazolják, hogy a megyei önkormányzat megtalálta a megfelelő kivitelezőt.

korábban írtuk

Elakadt az erdélyi Transzalpina építése, szerződést bontottak a fizetésképtelen kivitelezővel
Elakadt az erdélyi Transzalpina építése, szerződést bontottak a fizetésképtelen kivitelezővel

Felbontotta a szerződést a Fehér megyei önkormányzat az Erdélyi-szigethegységen átvonuló hegyi út, az erdélyi Transzalpina első szakaszának a kivitelezőjével, miután a fizetésképtelenné vált cég nem tudott garanciát vállalni a munkálatért.

A Nagyenyedet Abrudbányával és az Aranyos völgyével összekötő, festői szépségű hegyi környezetben haladó magashegyi út építését a megyei tanács két, megközelítőleg 40–40 kilométeres szakaszra osztotta. Jelenleg az első, Nagyenyedről Remete és Nagyponor irányába tartó útszakasz építése folyik gőzerővel.

•  Fotó: Facebook/Marius Hațegan Galéria

Fotó: Facebook/Marius Hațegan

Nagyenyed belvárosából indul a Transzalpina

Lőrincz Helga, Nagyenyed RMDSZ-es alpolgármestere a Krónikának elmondta, hogy az útépítők a napokban már tengerszint fölötti ezer méter magasságban aszfaltoztak a hegyek között, a munkálatok megfeszített tempóban haladnak. Tervek szerint az első szakaszt 2023 decemberéig adná át a péterfalvi útépítő vállalat.

,,A Nagyenyedről kivezető útszakasz kivitelezése a projekt egyik legnehezebb része. A beruházás részeként bicikliút és járda is épül a város végéig a Torockó fele haladó úton, Felenyeden. A Transzalpina nyomvonala a város végén kanyarodik balra, és halad Remete irányába” – nyilatkozta a Krónikának Lőrincz Helga.

A helyi önkormányzat képviselője szerint egyelőre a Nagyponorig tartó útszakasz átadása ígérkezik biztosnak.

A korábbi, pénzügyi nehézségekkel küzdő kivitelezővel történt szerződésbontás miatt a második útszakaszra is ki kellett írni a licitet, azt a jövő esztendőben kellene befejezni. A 78 kilométeres úthoz Nagyenyed körzetében 6,7 kilométeres kerékpárút társul. A megyei tanács terve alapján a teljes útszakaszon 21 buszmegálló, 14 híd és 200 kisebb palló épül, mintegy 23 kilométeren pedig támfalakra van szükség a hegyi úton történő közlekedés biztonsága érdekében.

•  Fotó: Facebook/Marius Hațegan Galéria

Fotó: Facebook/Marius Hațegan

A turizmus fejlődésében látják a jövőt

A Fehér Megyei Tanács részéről az útépítési projektet felügyelő Marius Hațegan alelnök a román sajtónak úgy fogalmazott, idén év végéig 43 kilométernyi útszakaszra kerül végső aszfaltréteg, így a hegyi út Nagyponorig válik járhatóvá. Az útépítő cég naponta mintegy ezer tonna aszfaltot helyez el, ami egy hegyi út építése során megfeszített munkát feltételez. A Szigethegységben kanyargó, leaszfaltozott kisebb útszakaszokat a környéken lakók és a turisták már birtokba vették.

Az Erdélyi-szigethegységet átszelő új Transzalpina a korábban létező, de járhatatlanná vált 1071-es jelzésű megyei út nyomvonalán halad végig.

A régi utat kiszélesítik, átépítik, az alapját megerősítik, illetve 73 kilométer hosszan az esővíz levezetése érdekében betonsáncokkal szegélyezik.

•  Fotó: Facebook/Marius Hațegan Galéria

Fotó: Facebook/Marius Hațegan

Marius Hațegan szerint a Transzalpina út megépítése a megye legnagyobb infrastrukturális beruházásának számít, amelynek kiemelt szerepe van a turizmus fellendülésében. Az Erdélyi-szigethegység településeit az út végállomását jelentő Abrudbányától a Szászsebes–Torda-autópályával köti össze, amelyre Nagyenyeden lehet felhajtani. Az elmaradott úthálózattal rendelkező Erdélyi-szigethegységet, a Mócvidéket az új Transzalpina út megépülésével és az Aranyos völgyét átszelő műút friss leaszfaltozásával helyzetbe hozó Fehér és Kolozs megyei önkormányzat képviselői egyértelműen az idegenforgalom fejlődésében látják a bányáitól megfosztott térség boldogulási lehetőségét.

korábban írtuk

Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján
Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján

Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján, Nagyenyed és Abrudbánya között – erősítette meg Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester.

korábban írtuk

Ismét „nekifutnak” a mócvidéki útnak Nagyenyed és Abrudbánya között
Ismét „nekifutnak” a mócvidéki útnak Nagyenyed és Abrudbánya között

Egy év áll a Fehér megyei Elis Pavaje Kft. rendelkezésére, hogy befejezze a csődbe ment és a munkálatokat félbehagyó román–olasz konzorcium helyett a Nagyenyed és Abrudbánya közötti 78 kilométeres mócvidéki út építését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés