2008. szeptember 09., 00:002008. szeptember 09., 00:00
„Mi igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a sajnos még mindig igen gyakori tarlóégetések megakadályozására. Falragaszokkal, újsághirdetésekkel próbáljuk figyelmeztetni az embereket, megmagyarázni nekik, hogy ez milyen veszélyes következményekkel járhat” – panaszolta a Krónika kérdésére Gergely András, csíkszentmártoni polgármester. Szerinte amióta törvény is tiltja, jóval kevesebben égetik el az aljnövényzetet. Hasonló, tarlóégetés okozta tűzvészt jeleztek Máréfalván is, ahol mintegy 150 négyzetméternyi terület lobbant lángra. A közelben levő bükkerdőt is veszély fenyegette, ám a tűzoltóknak idejében sikerült megfékezniük a lángokat. A Vészhelyzetekért Felelős Felügyelőség vezetője, Gheorghe Pop a téma kapcsán azt nyilatkozta, ki fogják vizsgálni az említett tűzesetek körülményeit, és a törvényeknek megfelelően felelősségre vonják a károk okozóit.
Túros Eszter
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.