
A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa is fellépet a Farkas utcai református templomban
Fotó: Makkay József
Az elmúlt hétvégétől Kolozsvár templomaiban egymást érik az egyházzenei rendezvények, amelyek keretében kortárs szerzők műveit adják elő. A hétfő késő délutáni Farkas utcai hangverseny igazi zenei csemegét kínált a templomot zsúfolásig megtöltő közönség számára.
2024. augusztus 20., 09:032024. augusztus 20., 09:03
2024. augusztus 20., 12:102024. augusztus 20., 12:10
Egymást érik a templomokban a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Magyar Egyházzenei Biennálé hangversenyei. Pénteken a Piarista templomban tartották a rendezvénysorozat nyitókoncertjét a kolozsvári Szent Cecília kórus és zenekar előadásában, Potyó István és Selmeczi György vezényletével. Szombaton a Szent Mihály római katolikus plébánia zenetermében tartottak kórusműhelyt Török Ágnes karnagy vezetésével, majd délután a Szent Mihály-templomban a Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar lépett fel. Este az unitárius templom látta vendégül a révkomáromi Concordia Kórust, és a budapesti Te Deum Kamarakórust.
a kolozsvári Visszhang kórus, a Schola Cantorum Transsylvaniensis, a Szent Cecília, és a Refektórium Énekegyüttes. Budapestről a Szent Efrém Férfikar, valamint a Te deum Kamarakórus örvendeztette meg az ünnepi istentiszteletek és szentmisék híveit. Debrecenből a Canticum Novum, Pécsről pedig a Pécsi Székesegyház Palestrina kórusa volt két kolozsvári gyülekezet vendége. Emellett vasárnap két kiemelkedő hangversenyre is sor került: az Alsóvárosi (Kétágú) református templomban délelőtt a Szent Efrém férfikar, este pedig a Pápai Református Kollégium Parlando Leánykara kínált igazi egyházzenei csemegét a népes közönségnek.
A Schola Cantorum Transsylvaniensis a legfiatalabb kolozsvári egyházzenei kórus
Fotó: Schola Cantorum Transsylvaniensis
Aki az egyházzenét szereti, az ezen a héten a bőség zavarában szenved, hiszen minden napra három-négy színvonalas zenei esemény jut. Hétfő délután
a koncert nyitányakor a templomban egyetlen üres hely sem akadt, annyi érdeklődő volt kíváncsi a két együttes előadására. A kolozsvári zenészek tolmácsolásában Nógrádi Péter, Sigismund Toduță, Terényi Ede, Makkai Gyöngyvér, Gyöngyösi Levente, Varga Judit, Szőnyi Erzsébet és egy zeneakadémiás diák, Pál Petre művét hallgathatta meg a közönség Windhager-Geréd Erzsébet vezényletével. A pécsiek Csemiszky Miklós öt zeneművét, Gyöngyösi Levente, valamint Kovács Szilárd Ferenc egy-egy szerzeményét adták elő Jobbágy Valér vezényletével.
Az idei Magyar Egyházzenei Biennálé érdekessége és kihívása, hogy a szervezők elvárása szerint az előadók kortárs szerzők műveit mutassák be a templomok közönségének. Ami nem könnyű feladat, hiszen a közönség fogadókészségétől függ, hogy ezek a darabok a klasszikusoktól eltérően mennyire tudják megszólítani a ma zenekedvelő emberét.
A Magyar Egyházzenei Biennálé ideje alatt a Farkas utcai templom padsorait napi rendszerességgel megtölti a zenekedvelő közönség
Fotó: Makkay József
A Krónikának nyilatkozó Antal Zsuzsanna zenetanárnő, a Kolozsvári Református Kollégium pedagógusa, a Schola Cantorum Transsylvaniensis egyházzenei együttes tagja szerint a közönség visszajelzése alapján a válogatás jó, az emberek a kortárs szerzők részéről is elfogadják és szeretik az egyházzenét.
– fogalmazott a fiatal pedagógus, hozzátéve, együttesük vezetője jól ismeri a kolozsvári közönséget, és azt is, hogy a kórusa mit bír el, így a válogatása sikeres volt.
A 16 hivatásos zenetanárból és kántorból álló Schola Cantorum Transsylvaniensis egyházzenei együttes már megméretkezett az elmúlt három esztendő Bach-maratonján, idén pedig bemutatták az együttes legnagyobb projektjének számító János-passiót.

Elkezdődött a Magyar Egyházzenei Biennálé pénteken Kolozsváron. Az augusztus 21-ig tartó eseménysorozat a kortárs magyar egyházi zene és a vallási közösségek, nagyközönség közötti kapcsolatot hivatott ösztönözni.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!