Hirdetés

Fantomvevő Szentmártonban

Bár korábban bejelentkezett vevőként, állítása szerint mégsem kívánja megvásárolni a premontrei szerzetesrend egykori, néhány éve visszaigényelt és per tárgyát képező váradszentmártoni rendházát a Bihar megyei település polgármestere.

Nagy Orsolya

2010. február 10., 08:522010. február 10., 08:52

Az elöljáró szerint egy másik vásárló is bejelentkezett, aki felverte az ingatlan árát, ám a jelenleg az épületet birtokló Sanifarm cég erről nem tud. Mint arról hétfőn beszámoltunk, a rend visszaszolgáltatási kérelmét a legfelsőbb bíróság nemrég visszautasította, ezért Fejes Rudolf Anzelm prépost-prelátus a strasbourgi emberi jogi bíróság elé vitte az ügyet.

Ezt a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság apátkanonokja vasárnap jelentette be, hozzátéve, hogy az ítélet ismeretlen okból még nem érkezett meg a nagyváradi táblabíróságra. Az apát úgy tudja, a jelenleg jogilag a palotát birtokló Sanifarm gyógyszerforgalmazó vállalat már meg is hirdette eladásra az ingatlat. A váradszentmártoni önkormányzatnak, műemlék épületről lévén szó, elővásárlási joga van, s vasárnap még az apát is úgy tudta, hogy ezzel élni is kíván a helyhatóság. Tegnap ez ügyben kerestük meg a község polgármesterét, Lucian Popuşt.

Az elöljáró azonban további kérdéseinket megelőzve közölte: letett vásárlási szándékáról, mégpedig azért, mert jelentkezett egy másik ajánlattévő, az ingatlan ára pedig igen magasra szökött, s ebben a helyzetben az önkormányzatot már nem érdekli az üzlet. A polgármester azt sem volt hajlandó elárulni, mennyit fizetett volna az épületért, illetve mi volt a szándéka vele, mondván: a dolog már nem aktuális, ezért nem érdemes beszélni róla. A Sanifarm Rt. azonban csak tőlünk értesült a polgármester visszakozásáról, amikor azért kerestük meg, hogy árulja el, ki az új érdeklődő.

Egy, a nevét elhallgatni kívánó illetékes a Krónikának azt mondta, mióta októberben meghirdették az ingatlant, a helyi önkormányzat volt az első és eddig egyetlen érdeklődő, árat felverő jelentkező tehát, akit Lucian Popuş polgármester említett, a valóságban nem létezik. A gyógyszerforgalmazó jogelődje egyébként 1959-ben, az államosításkor kapta meg a rendház tulajdonjogát. Az apát szerint nyilvánvaló, hogy a polgármester azért gondolta meg magát, mert megtudta, hogy a rend Strasbourghoz fordult a palota ügyében.

Arról egyébként az elöljárónak kezdettől tudomása volt, hogy folyik a visszaigénylés, Fejes Rudolf Anzelm ugyanis értesítette őt erről. A Sanifarm pedig valószínűleg azért próbál túladni az épületen, mert egyszer már peres úton nyerte vissza tőle egyik épületét az apátság: a félixfürdői gyógyszertárat is ez a cég használta ugyanis, miközben az ingatlan eredeti tulajdonosa ott is a Premontrei rend.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés