Hirdetés

Ezerhektáros területért perel a csíktaplocai katolikus egyházközség

Várhatóan ma hoz döntést a Neamţ megyei törvényszék abban a perben, amelyet a csíktaplocai római katolikus egyházközség négy éve indított a tarkői (Tarcău, Neamţ megye) polgármesteri hivatal ellen ezerhektárnyi erdő visszaszerzése érdekében – tájékoztatta a Krónikát Boros Károly plébános.

2009. október 22., 09:192009. október 22., 09:19

Vendéglátásért erdőt kaptak

„Az ügy megértéséhez vissza kell lapoznunk a történelemkönyvben” – mondta lapunknak Boros Károly csíktaplocai plébános. Mint kifejtette, a 17. század végén Ghica moldvai fejedelem 7835 hektár erdőt adományozott az akkor már létező csíksomlyói Szent Péter Római Katolikus Egyházközségnek azért, hogy ez a pünkösdi búcsúk idején szállást és élelmet biztosítson a Kárpátokon túlról a csíksomlyói Szűzanyához zarándokló híveknek.

Boros Károly szerint a számos hivatali okmány mellett erről a korabeli plébános bejegyzése is tanúskodik a Historia Domusban (az egyházközség életét, jelentős eseményeit, történetét bemutató, nyomon követő munka). Mint mesélte, az 1929-es agrárreformkor az egyházi tulajdonban lévő erdőket is kisajátították, de ezerhektárnyi erdőt továbbra is meghagytak a csíksomlyói, illetve az akkor már önállósult csíktaplocai egyházközségnek.

Utóbbiak mindkét egyházközség nevében igénylik vissza az erdőt. 1940–43 között a magyar állam visszaosztotta a román agrárreform során elkobzott erdőket a helyi önkormányzatoknak, de az említett ezer hektár továbbra is egyházi tulajdonban maradt. A második világháború utáni időszakból, 1947-ből még mindig egyházi bérbeadási szerződések tanúskodnak arról, hogy a kérdéses terület a „Szent Péter-egyházközség” tulajdona volt.

„Hivatalosan 1953-ban államosították a területet, de még a kommunizmus éveiből származó térképeken is magánerdőként jelölték” – magyarázta a plébános paksamétányi dokumentummal, térképpel bizonyítva szavai hitelességét. Az erdő egy része jelenleg közigazgatásilag a Neamţ megyei Tarkőhöz tartozik.

Félreértelmezett egyházi terminológia

A per tárgyát képező ezerhektáros erdőterület a Barátos, Tarhavas, Nagyhavas és Balányos nevű dűlőkben terül el, amiből 600 hektárnyi Neamţ, 400 hektárnyi pedig Bákó megye közigazgatási területére esik. A régi iratok szerint a „Szent Péter-egyházmegyéhez” négy település, Csomortán, Csobotfalva, Várdotfalva és Csíktaploca római katolikus hívei tartoztak. Ezeket a közösségeket az egyházi terminológiában „polgári községeknek” nevezik.

„Ezt használta ki a tarkői polgármesteri hivatal ügyvédje azt állítva, hogy a terület több községnek a tulajdona, holott szó sincs erről” – magyarázta Boros Károly plébános, hozzáfűzve, hogy véleménye szerint a fordító félreértelmezte a „polgári község” kifejezést. Ugyanis nem különálló önkormányzatokról, hanem a csíksomlyói egyházközséghez tartozó, azt alkotó falurészekről, negyedekről van szó, hangsúlyozta a plébános, aki szerint mindezt a csíkszeredai és csíkpálfalvi polgármesteri hivatal is igazolja.

Boros Károly közölte, a két egyházközség azt követően fordult jogorvoslatért előbb a békási bírósághoz, majd – miután ez visszautasította keresetét – a Neamţ megyei törvényszékhez, illetve a bákói és moineşti-i bíróságokhoz, miután a tarkői önkormányzat visszautasította a visszaigénylési dossziét. „De mindhiába, mert nincs politikai akarat” – fakadt ki a plébános. Mint mondta, annak ellenére tagadták meg a restitúciót, hogy az iratcsomók benyújtásakor a tarkői jogtanácsos úgy fogalmazott: „ez a dosszié a legteljesebb.”

Ennek ellenére később „megalapozatlan”-nak ítélték a kérelmet, idézte fel a plébános. Hozzátette, a tarkőiek annyira ellenségesen viszonyultak hozzájuk, hogy amikor néhány egyháztanácsossal elment szemügyre venni a visszaigényelt erdőt, szinte megverték a moldvai erdészek. „Sok fa hiányzik a területről, de kifizettek azzal a magyarázattal, hogy gyérítik az erdőt” – összegezte a látottakat Boros Károly.

Lezáratlan határvita

A csíktaplocai római katolikus egyházközség esete a Neamţ megyei hatóságokkal nem egyedi – mint ismeretes, a moldvai térség és Hargita megye között évek óta dúl a vita a megyehatárról. Gyergyószentmiklós önkormányzata folyamatosan azzal szembesül, hogy a Gyilkostó üdülőtelep térségében a Neamţ megyei hatóságok jelentős területeket foglalnak el illegális építményeikkel, illetve feljebb költöztetik a megyehatárt jelző táblát, egyre nagyobb területeket tekintve magukénak.

Noha ez ügyben számos alkalommal tárgyalóasztal mellé ültek a két megye elöljárói, a tárgyalásoknak még mindig nincs megnyugtató eredménye. A neamţiak továbbra sem ismerik el az 1968-as megyésítéskor kijelölt határokat, és míg a Hargita megyei szakemberek a Lapos-pataknak a műúttal való találkozását tekintik határvonalnak, addig a Neamţ megyeiek a Kupás-patak Békás-patakba ömlését ismerik el határként.

Az ügyben legutóbb augusztusban egyeztettek a két megye elöljárói, az akkori döntés szerint egy már meglévő bizottság feladata tisztázni a helyzetet. Ennek ellenére nem sokkal a tárgyalás után a Neamţ megyeiek építkezni kezdtek az alagút fölötti térségben, a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelep területén. Az építkezést pedig csak akkor voltak hajlandóak leállítani, amikor a helyi önkormányzat bírságot helyezett kilátásba. Azonban ez sem ment simán, részletezte az ügyet a Krónikának Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.

Mint mondta, a gyergyószentmiklósi önkormányzatot többször is fel kellett szólítania hivatalos levélben, hogy rójon ki bírságot a törvénytelenül építkező neamţiakra. „Ha kifizetik, akkor azzal elismerik, hogy jogtalanul építkeztek, ha meg nem fizetnek, akkor a közigazgatási bírósághoz kell fordulniuk” – magyarázta Borboly kifejtve, hogy ezáltal próbálják jogi útra terelni a vitás kérdést. Ugyanis a kijelölt bizottság, amelynek feladata lenne a vitás kérdés intézése, továbbra sem végzi a munkáját, Borboly szerint legfőképp azért, mert a Neamţ megyeiek nem értettek egyet azzal a Hargita megyei javaslattal, hogy cseréljék ki a testület tagjait.

A tanácselnök ugyanakkor levélben szólította fel a Nemzeti Parkőrséget, illetve az Országos Útügyi Hatóságot, hogy az érvényben lévő törvények értelmében járjanak el hivatalosan a törvénytelenül építkező neamţiakkal szemben. „Előrelépésnek tekintem viszont, hogy a gyergyótölgyesi erdészet esetében sikerült elérnünk, hogy perbe fogják a Neamţ megyeieket szintén törvénytelen építkezés miatt” – mondta Borboly, hozzáfűzve, hogy a továbbiakban arra kéri majd az RMDSZ felső vezetést, hogy kiemelten foglalkozzon a Neamţ és Hargita megye közötti határvitával.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Nem szabad takarékoskodni a marketinggel – Horváth Alpár egyetemi oktató Parajd és a térség turizmusának jövőjéről (2.)

Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.

Nem szabad takarékoskodni a marketinggel – Horváth Alpár egyetemi oktató Parajd és a térség turizmusának jövőjéről (2.)
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője

A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője
2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
Hirdetés