2010. június 21., 08:432010. június 21., 08:43
A hagyományokat ápoló, nemzeti identitástudatot erősítő rendezvényt ugyan a második világháború után betiltották, a rendszerváltás után a székely leányok napja újra életre kelt a csíksomlyói nyeregben. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, szeretnék egy helyszínen megjeleníteni mindazt, ami a székelységet jellemzi.
„Tánccal és énekkel szeretnénk tisztelegni azon a szent helyen, ahol a csíksomlyói búcsúra is összegyűlnek az emberek” – fogalmazott. Mint hangsúlyozta, alkalmat kell találni arra, hogy a székely hagyománykincseket bemutassák, ápolják. Boros Károly csíkszeredai főesperes, az Ezer Székely Leány Napja Egyesület elnöke a rendezvény vallásos jellegét emelte ki. Elmondása szerint a szervezők már a harmincas években is nagy hangsúlyt fektettek a fiatalság vallásos nevelésére, különböző bibliai történetek előadása révén.
Az idei rendezvény szervezőihez csatlakozott Kovászna és Hargita megye önkormányzata is, utóbbi egy igen különleges eseménnyel járul hozzá a hagyományos naphoz: az érdeklődők 17 középkori székely hadizászló rekonstrukcióját tekinthetik meg a Szabadság téren, amelyeket a megyei közgyűlés által létrehozott Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport állított össze.
A szervezők rámutattak, idén is díjazzák az Ezer Székely Leány Napján népviseletben részt vevő legnépesebb települést, amelyet a Sándor Attila székelyudvarhelyi faszobrász által készített két esketőszékkel jutalmaznak a szervezők. Ugyanakkor a rendezvény idején lehetőség nyílik a viselt székely ruha eredetiségének vizsgálatára is, amelyet néprajzkutatók végeznek, és jutalmazzák azokat a résztvevőket, akiknek öltözéke megfelel a hagyományőrző népviseletnek.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.