Hirdetés

Centenárium magyar szemmel: nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete a százéves „Nagy-Romániában”

Székelyföld autonómiastatútumának a törvénytervezetét immár harmadszor utasította el 2018-ban a román parlament •  Fotó: Bencze Melinda

Székelyföld autonómiastatútumának a törvénytervezetét immár harmadszor utasította el 2018-ban a román parlament

Fotó: Bencze Melinda

Nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete 2018-ban, Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumi évében.

MTI

2018. december 28., 14:442018. december 28., 14:44

A magyar politikai szervezetek hiába kezdeményezték, hogy a centenáriumi év legyen egy új kezdet éve, és induljanak tárgyalások a román-magyar viszony rendezésére. A tárgyalások elmaradtak, de arra a magyarellenes kampányra sem került sor, amelytől az évforduló kapcsán tartani lehetett. Sőt, mintha a magyarok készültek volna fel jobban az évfordulóra.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) év elején elindította az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programsorozatot,

Hirdetés

mely keretében történelmi előadásokon idézték az impériumváltást, dokumentumfilm-sorozat készült az erdélyi magyarok elmúlt évszázadáról, kiállításokon, rendezvényeken mutatták be, hogy mivel járultak hozzá a magyarok Románia sikereihez.

Kapóra jött az is, hogy Tordán januárban ünnepelték a vallásszabadság erdélyi kinyilvánításának a 450. évfordulóját. Az évfordulók kapcsán sokan sokféleképpen elmondták, hogy míg 450 évvel ezelőtt Erdély a felekezetközi viszonyok rendezésével megelőzte Nyugat-Európát, ma Románia az etnikumközi viszony rendezésében elmarad az európai jó példáktól.

Az RMDSZ azzal próbált új helyzetet teremteni, hogy a román ünnep másnapján olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben, amely az 1918 december elsején elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatnak az együtt élő népekre vonatkozó bekezdéséből kiindulva próbál autonómiát, nyelvhasználati jogokat kodifikálni.

Székelyföld autonómiastatútumának a törvénytervezetét immár harmadszor utasította el 2018-ban a román parlament

anélkül, hogy érdemi társadalmi vitát sikerült volna kiváltani a témában. Nem sikerült a nyelvhasználati jogok bővítése sem. Hiába fogadta el a parlament a közigazgatási törvénykönyv kisebbségek számára kedvező módosításait, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy sértette az alaptörvényt a törvénymódosítás eljárása, ezért visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek.

A magyar érdekképviseletnek többnyire a kármentés foglalta le az energiáit. Többszöri nekifutásra végül

miniszteri rendelet tette lehetővé, hogy szeptembertől újrainduljon az egy évvel korábban felszámolt marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium.

Több hónapi egyeztetést igényelt az is, hogy érvénytelenítsék azt a miniszteri rendeletet, amely megtiltotta, hogy az elemi iskolák magyar osztályaiban a magyar tanítók oktassák a román nyelvet.

A székely és magyar nemzeti szimbólumok, valamint a magyar feliratok ellen folytatott pereskedést jobbára a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vette át a kormány megbízottjaként működő székelyföldi prefektusoktól. Az egyesület azért is pert indított a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ellen, mert magyar nyelvű diplomát állított ki a Pro Urbe díjjal kitüntetett Farkas Árpád költőnek. A bíróságok az ADEC keresete nyomán sorra mondták ki az ítéleteket, amelyekben

közterületre kitűzött székely zászlók eltávolítására, „községháza” vagy „városháza” feliratok eltüntetésére, vagy ezek elmulasztása esetén tetemes bírságok kifizetésére kötelezték a bíróságok a polgármestereket.

A bírságok ellen az RMDSZ szolidaritási alap létrehozásával próbált védekezni.

Az év során az erdélyi magyarság újabb bizonyítékokat kapott arra, hogy szimbolikus magyar ügyekben aligha számíthat a román igazságszolgáltatásra. A Brassói Táblabíróság például jogerős ítéletben kötelezte a Kovászna megyei önkormányzatot a megyezászló, a székely és a magyar zászló eltávolítására a tanácsterméből, de ugyanabban a teremben maradhatott az ezekkel együtt adományozott amerikai, német és izraeli zászló.

Az erdélyi magyar sajtó a közösség elleni támadásként könyvelte el, hogy

a legfelsőbb bíróság terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét.

Az egyiküknél talált petárdákat bizonyítéknak tekintették arra, hogy robbantásos merényletet kívántak végrehajtani a Kézdivásárhelyen parádézó román katonák ellen. Az ítélet azért is sokkolta a közvéleményt, mert az első fokon eljáró bíróság gyakorlatilag megsemmisítette a két férfi elleni vádiratot.

Az igazságszolgáltatás 2018-ban is több hangzatos ítélettel mutatta meg, hogy Romániában lezárult a visszaszolgáltatások kora. Első fokon

elutasította a legértékesebb visszaigényelt épület és gyűjtemény, a gyulafehérvári Batthyáneum restitúcióját,

és jogerős ítéletben utasította el az egyszer már visszaszolgáltatott, de visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúcióját is. Visszaperelte ugyanakkor a román állam azt a 9300 hektár erdőt is amelyet jogilag 2007-ben visszaszolgáltattak Bánffy Dániel báró leszármazottjainak, de amelyet soha nem adtak át az örökösöknek.

Az év során két emblematikus alakját, Kallós Zoltánt és Kányádi Sándort is elvesztő erdélyi magyar közösség annak örvendhetett, hogy

a magyar állam minden korábbinál nagyobb volumenű támogatást nyújtott

számára: megújulhattak iskolák, épülhettek óvodák, és a Maros-mezőségi kísérleti gazdaságfejlesztési program sikere után decemberben meghirdették a székelyföldi gazdaságfejlesztési programot, amelyre 25 milliárd forintot különített el a kormány.

Jó hírnek tekinthető az is, hogy négy erdélyi nagyváros polgármesterének éppen a román centenárium évében lett elege abból, hogy Bukarest nem végzi el a rá háruló feladatokat azért, hogy a városaik az EU alapjaiból fejlődhessenek. Ezért Kolozsvár, Temesvár, Arad és Nagyvárad létrehozta a Nyugat Szövetségét, hogy így próbálja megszerezni azokat az EU-s forrásokat, amelyek Romániát illetik meg, de amelyek lehívására Bukarest képtelen.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés