Hirdetés

Évekbe telhet, míg végre felszusszanhat Kolozsvár

•  Fotó: Facebook/Info Trafic Cluj

Fotó: Facebook/Info Trafic Cluj

Vélhetően a bukaresti kormányváltás is kedvez majd a kolozsvári infrastrukturális beruházásoknak, három nagy projekten múlik ugyanis, hogy sikerül-e kizárni a kincses városból az átutazó forgalmat, és elterelni a környező falvakból érkező gépkocsikat. Bár az önkormányzat naponta tesz lépéseket az élhetőbb városért, ezek egyelőre nem látványosak.

Pap Melinda

2019. november 20., 15:212019. november 20., 15:21

Három nagy projekten múlik, hogy sikerül-e enyhíteni, majd teljesen kizárni a gépkocsiforgalmat Kolozsvár belvárosából – mondta el a Krónikának Nistor Dániel. Az RMDSZ helyi tanácsosa – aki az urbanisztikai szakbizottság tagjaként követi nyomon az infrastrukturális fejlesztéseket – elismerte: a kincses város zsúfolt gépkocsiforgalmát kétségtelenül egy metróvonal építése enyhítené a leglátványosabban, de az Emil Boc polgármester által évekkel ezelőtt bejelentett tervet sokan utópiának tartják.

A városvezetés azonban nem mond le róla. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy licitet hirdettek a megvalósíthatósági előtanulmány elkészítésére, melyet az olasz SWS Engineering Spa és a francia Systra Metrans Engineering konzorcium nyert meg.

Hirdetés

A 30,1 millió lejes munkálatba a helyi érdekeltségű vasút (HÉV) megvalósíthatósági tanulmánya is beletartozik – a szakemberek azt vizsgálják, melyik közlekedési forma válna be a kincses városban.

A cégcsoport a franciaországi Toulouse-ban és az izraeli Tel-Avivban épített már metróvonalat. Nistor Dániel szerint a projektet több szakaszra osztották. Az első a meglévő infrastruktúrának a felhasználására vonatkozik; a HÉV-vonal Bonchida és Nádas között húzódna, melybe a második szakaszban Szászfenest és Gyalut is bekötnék, az újabb tervek szerint ez a Monostor negyeden keresztül történne.

Nistor Dániel kolozsvári tanácsos •  Fotó: Facebook Galéria

Nistor Dániel kolozsvári tanácsos

Fotó: Facebook

„Ez azt feltételezi, hogy metró is lesz. Sokan szkeptikusak a metróprojektet illetően, de nem kizárt, hogy egyszer megvalósul. Én visszafogottabb vagyok, azt mondom, előbb csináljuk meg a HÉV-et, az könnyebben, gyorsabban megvalósítható” – mondta a tanácsos.

Körgyűrű a célforgalomnak

A kolozsvári infrastruktúra szempontjából másik fontos projekt a déli körgyűrű, melynek az általános városrendezési terv (PUG) alapján megvolt ugyan a nyomvonala, de a licitet megnyerő nemzetközi konzorcium – egy román és két magyar cég – a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésekor más lehetőségeket is elemzett.

„Előálltak nyolc lehetséges nyomvonallal, és egy hete adta ki az engedélyt az országos útügyi hatóság a nyolcadik variánsra” – ismertette az aktuális helyzetet Nistor Dániel. Hangsúlyozta, a terelőutat a metropoliszövezet lakosságának szánják, akárcsak a HÉV–metró vonalat.

Idézet
A körgyűrű a célforgalomnak szól, itt lehetne iskolába, óvodába, munkahelyre menni. Apahidát fogja összekötni Gyaluval, és egy harmadik szakaszban Kisbács is be lesz kötve.

Olyan út lesz, ahol haladni lehet. Összesen húsz helyen lehet felhajtani rá Kolozsváron és a környező falvakban” – részletezte a tanácsos. Aki szerint a terv akár társadalmi vitát is generálhat, ugyanis a végső nyomvonal sok magánterületet érint, melyeket ki kell sajátítani, az erre vonatkozó jelenlegi előírások pedig nem a tulajdonosnak kedveznek.

•  Fotó: Facebook/Info Trafic Cluj Galéria

Fotó: Facebook/Info Trafic Cluj

Mivel a dübörgő kolozsvári ingatlanpiacon ezeket a telkeket magasabb áron lehetne értékesíteni, nem kizárt, hogy a kisajátítási folyamat pereket eredményez. Ezek szerencsére nem hátráltatják a beruházást, csak a kártérítés összegére vonatkozhatnak.
„A körgyűrűre szükség van. Akárhol húzódik majd a nyomvonala, lesznek, akiket rosszul fog érinteni, ez elkerülhetetlen” – összegzett az RMDSZ tanácsosa. Emlékeztetett,

a tervet környezetvédelmi aggályok is kísérték, mivel az eredeti terv szerint a Bükkön keresztül vezetett volna; most úgy tűnik, kizárólag környezetvédelmi okokból két alagút fut az erdő alatt.

A 150 millió eurós beruházás az országos útügyi hatóság hatáskörébe tartozik, de mivel az két év alatt nem indította el a procedúrát, tavaly átvette a kolozsvári városvezetés, és saját költségre kiírta a licitet a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére.

Sok múlik a hiányzó útszakaszon

Valószínűleg a kormányváltás is kedvezni fog a Kolozsvár környéki infrastrukturális beruházásoknak – nyilatkozta bizakodva lapunknak Nistor Dániel, aki szerint a körgyűrűn és a HÉV–metró tervén kívül

egy harmadik infrastrukturális projekt is kihat a kincses város lakóinak mindennapjaira. Ez az a gyorsforgalmi út, mely az észak-erdélyi (A3-as) autópálya meglévő szakaszát Bányabükknél összekötné a körgyűrű már létező szakaszával.

„Ha az megvalósulna, gyakorlatilag már meglenne egy terelőút a tranzitforgalom számára. Az észak-erdélyi autópálya megvan Nádastól Aranyosgyéresig, így ha Zilah felől közeledsz, rá tudsz hajtani. Akkor is rá tudsz hajtani, ha Nagyváradról jössz, Torda felől szintén. Apahida és Bányabükk között kész a körgyűrű, de Bányabükktől az autópályáig légvonalban mintegy 15 kilométernyi pályaszakasz hiányzik. Ha meglenne, minden irányból el lehetne kerülni Kolozsvárt és a metropoliszövezetet. Ez lenne a cél” – magyarázta a tanácsos.

Ha ezt megépítené az útügyi hatóság, akkor a nem Kolozsvár környékiek, akik csak átutaznak a városon, azon mehetnének.

Jelenleg a fő útvonal a városközponton keresztül vezet, és amíg nincs alternatíva, nem lehet kizárni a belvárosból az autós forgalmat – hogy erre mikor kerülhet sor, az említett három projekttől függ.

„Vízválasztó” a sörgyár környékén

És egy negyedik, városon belüli beruházástól: a Széles (Mărginașă) utcát kétsávosra bővítenék, és az egykori Ursus sörgyár, a Platinia bevásárlóközpont környékén összekötnék a Garibaldi hídhoz vezető négysávos Uzinei Electrice utcával.

Idézet
Lenne egy négysávos út, mely a Hajnal negyedből és a Mócok útjáról terelné el a forgalmat a Garibaldi híd irányába, hogy ne haladjon a központon keresztül.

Múlt héten tárgyaltuk a szakbizottságban az övezeti területrendezési tervet (PUZ)” – részletezte Nistor Dániel, aki szerint az útszélesítés itt is kisajátításokat feltételezne. A sörgyár környékén egy teret is kialakítanának 8000 négyzetméteren.

•  Fotó: Facebook/Emil Boc Galéria

Fotó: Facebook/Emil Boc

„Ott valószínűleg valamikor egy metrómegálló lesz, amikor oda jutunk, hogy a metrót megépítsük. Tehát már most vannak erre irányuló döntések” – utalt vissza a sokak által utópisztikusnak tartott metróprojektre.

A tanácsos szerint az övezeti városrendezési terv jóváhagyásától függ az is, hogy itt is külön sáv jusson a közszállításnak. A Mócok útján és a Monostori úton ez is kisajátításokat feltételez.

Beváltak a buszsávok

„A buszsávok beváltak, nemrég adott át a polgármesteri hivatal még 760 méternyit a Monostor negyedben. A városvezetés tudatában van annak, hogy a tömegközlekedés jelenti a jövőt. Ez az egyetlen út, ami megoldást jelenthet a mindennapi közlekedési gondokra” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ politikusa.

Bár a városvezetésnek számos terve van, tette hozzá, ezek egyrészt hosszadalmas procedúrák, másrészt nem lehet több százezer ember életét érintő változtatást egyik napról a másikra bevezetni.

„A lakosoknak is időre van szükségük, hogy megváltoztassák napi szokásaikat. És a járműparkot is folyamatosan fejleszteni kell, új útvonalakat létrehozni. Nemrég három új buszvonalat létesítettek, folyamatosan vásárolnak elektromos buszokat, trolikat, villamosokat. Eurómilliók mennek erre, kívülről nézve mégis lassú folyamat. De azt kell mondanom, hogy belülről rohamtempó” – fogalmazott Nistor.

Galéria

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a városvezetés tudatosan hoz olyan döntéseket, melyek a gépkocsik kiszorítását eredményezik. A Pata (Nicolae Titulescu) utca két oldalán például megszüntették a parkolást, hogy buszsávot létesíthessenek. „Egyelőre a belváros irányába sikerült megvalósítani, de hetek kérdése, hogy kifelé is meglegyen. Ez is keresztbe tesz az autótartástnak, nehezebb parkolóhelyet találni, és egyre nehezebb lesz” – vázolta.

Tervekből nincs hiány

Idézet
Azzal, hogy a városközpontban drasztikusan megdrágult a parkolás, elértük, hogy a célforgalom csak áthaladjon. Csak az ügyintézés idejére állnak meg az emberek, azokat kiszorítottuk, akik egész nap itt parkoltak volna”

– mutatott rá egy másik vetületre Nistor Dániel. Emlékeztetett, a Főtér rendbetételével elkezdődött egy folyamat: a városvezetés újragondolja a közterületek, zöldövezetek hasznosítását, a tömegközlekedést, és nemzetközi szakemberek segítségével megpróbálja a mai igényeknek megfelelően alakítani.

•  Fotó: Facebook/Municipiul Cluj-Napoca Galéria

Fotó: Facebook/Municipiul Cluj-Napoca

„Ez történik a Farkas utcában is, ahol a költségvetés függvényében jövőre elkezdődhet az átalakítás. Egy osztott tér (shared place) lesz, ahova be lehet ugyan hajtani, de nem lehet ottmaradni. Ezzel felületet nyerünk, amiből megpróbáljuk a zöldövezetet, a gyalogosoknak szánt teret bővíteni, a bicikliseket előnybe hozni” – példálózott a szakember. Aki szerint az új parkolóházak építése szintén azt célozza, hogy a lakosok hagyják a belvároson kívül a gépkocsikat.

Kolozsvár tervek szintjén jól áll, vélte a tanácsos, de egy ötlet megszületésétől a kivitelezéséig akár 5-10 év is eltelhet.

Több parkolóház is épülhet, és egy négysávos hidat is terveznek, ez az Állomás teret kötné össze az Írisz- és Bulgária-teleppel. Tervben van a Garibaldi híd felújítása, dolgoznak a Gyár (Fabricii) utcai hídon, a Porcelán utcai hidat pedig négysávosra bővítik.

Idézet
Kolozsvár szerencsés helyzetben van, sok helyen zajlik a munka. Az, hogy mégis egyre rosszabb a helyzet, amiatt is van, mert sokan költöznek máshonnan a városba, ezzel nehéz tartani a lépést”

– összegzett az RMDSZ tanácsosa, aki emlékeztetett: évente több ezer új lakos érkezik a kincses városba és a környező metropoliszövezetbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés