Hirdetés

Esély a nyomor leküzdésére

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Átfogó fejlesztési tervvel szeretné felvirágoztatni a nagyváradi önkormányzat a város két legelmaradottabb negyedét, Várad-Velencét és Szőllőst. A tanács már jóváhagyta az övezet városfejlesztési tervének kidolgozását. A tervet belefoglalják a bihari megyeszékhely, illetve az azt körülvevő metropolisövezet általános fejlesztési tervébe is. A két szomszédos kerületre ráfér a felújítás. Többek között a várad-velencei Voltaire utcai tömbházak roma lakói is elképesztő körülmények között élnek.

2008. március 12., 00:002008. március 12., 00:00

Ablakot csak mutatóban látni a szocreál építményeken, a falak meghatározhatatlan színűek. A Kolozsvár felől érkező utasnak kevésbé feltűnő a nyomornegyed, hiszen a főút mentén többnyire felújított házak, benzinkutak, nemrég épült ortodox templom, gyárak, raktártelepek sorakoznak. A szülészet utcájában, a forgalmas Kolozsvári úton azonban gyakran lehet látni kartonnal fedett ablakú, omladozó házakat.
Velence első írásos említését 1291– 1294 közé datálják, a negyed neve, akárcsak Olaszié feltehetően a Váradon dolgozó olasz építőmesterek és kőfaragók emlékét őrzi. Velence szomszédságában, a vártól délre elterülő Szőllős negyed az egykori királyi szőlők helyén épült ki. Nagyvárad 200 ezer fölötti lélekszámú lakosságának több mint 23 százaléka ebben a két negyedben él. Tavaly itt követték el a váradi bűncselekmények több mint 14 százalékát. A két városrész 131 utcája közül 33-ban nincs, vagy csak részben van ivóvízellátás, 58 utcában nincs csatornahálózat, 98 utcában pedig az esővíz elvezetése sincs még megoldva. Az utcák közül 60-at kell felújítani. A kisebb mellékutcákba behajtva rohamosan romlik az utak állapota: a Voltaire utca környéke például más várad-velencei utcákhoz hasonlóan nagyon lepusztult állapotban van, a sáros utak mentén láthatóan nincs megoldva a szemétszállítás.
A már említett Voltaire utcai tömbházakat viszont a friss projekt keretében felújítanák, sőt egy játszóteret is létesítenének itt. Nagyvárad ugyanis az egyike annak a hat megyeszékhelynek, amelyek PHARE-társtámogatásból dolgozhatják ki az általános városfejlesztési terveket. A javaslatokat a Regionális Fejlesztési Ügynökséghez (ADR) kell eljuttatni, és az Európai Régiófejlesztési Alapból legtöbb 50 százalékos társtámogatást kaphatnak a legkevesebb 10 millió eurós értékű programra.
Ehhez azonban 2008–2013 között el kell készíteni az övezeti városfejlesztési tervet, és megoldani a környék szociális problémáit. Létre kell hozni egy tanácsadó és szociális központot, ahol szakmát is tanulhatna a környék hátrányos helyzetben lévő lakossága, meg kell szervezni a képzéseket, és munkahelyeket kellene teremteni. Egy szakjelentés alapján szükség lesz újabb szociális lakások építésére is.
A Moreni utca környékén már elkezdték az önkormányzat tulajdonában lévő 2,8 hektárnyi terület felmérését, ott ugyanis száz szociális lakást építtetne az önkormányzat. Rövidesen kiírják a versenytárgyalást a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki tervek elkészítésére. Szociális lakásokra pedig szükség lesz Nagyváradon, hiszen egyre többen maradnak fedél nélkül vagy anyagi okokból, vagy mert lejárt a visszaszolgáltatott épületek tulajdonosaival kötött bérleti szerződésük. Jelenleg 181 esetről tudnak, az elkövetkező két-három évben 580 családnak kell kiköltöznie egykori lakásából.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés