Érvénytelen volt a referendum

Nem önállósulhatott a magyar lakosságú Maros megyei Görgényüvegcsűr Érvénytelen volt a húsvét vasárnapjára kiírt referendum, amelyen Görgényszentimre község lakosságának Görgényüvegycsűr leválásáról kellett szavaznia. A község szavazásra jogosult lakosságának alig 26 százaléka járult az urnák elé, így nem jött létre az 50 plusz egy százalékos részvételi arány, amely a Görgény völgye egyetlen magyar falujának önállósodását jelenthette volna.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. április 19., 00:002006. április 19., 00:00

Kiss Tibor, a község RMDSZ-es alpolgármestere elmondta, hogy míg Üvegcsűrön 850-en adták le voksukat, a község további kilenc településén alig 550-en mentek el szavazni. Így az 1968-ig önálló Üvegcsűr sorsa fölött a többi település közömbössége döntött.
„Nem is hittük volna, hogy ennyire nem áll mellénk a többi falu románsága. Előtte mindenki egyetértett a környék egyetlen magyar falujának leválásával, de úgy látszik, itt az emberek egyet mondanak, s mást csinálnak” – mondta Kiss Tibor, Görgényszentimre község alpolgármestere. Mint hozzátette: a végeredmény hideg zuhanyként érte Görgényüvegcsűr lakosságát, hiszen a helybéliek bizakodva várták a referendumot, s ezt az optimizmust fokozta, hogy a román többségű önkormányzat szinte egyöntetűen elfogadta a népszavazás kiírását, miután az előző tanács két ízben is elutasította azt. A község alpolgármestere szerint hiába is ismételnék meg egyhamar a népszavazást, a románságot vagy hidegen hagyja a magyar falu sorsa, vagy az önállósodás ellen szavazna. „Most már csak egyetlen megoldást látok: a közigazgatási törvény módosítását. Az volna a természetes, hogy a minket érintő fontos kérdésekről mi döntsünk, és nem mások” – fejtette ki Kiss Tibor, hozzátéve: számít az RMDSZ-es politikusok segítségére.
Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta, hogy az RMDSZ képviselőházi frakciójában már többször is felmerült a kérdés, ám a törvénytervezet kezdeményezése mindenképpen koalíciós egyeztetést igényel. „Tökéletesen megértem az üvegcsűrieket és mindazokat, akik hasonló helyzetbe kerülnek. De amennyiben a kormány és a koalíciós partnereink nem támogatnak, hiába is próbálkozunk a törvény módosításával” – mondta el Kerekes.

A sikeres népszavazás is megbukhat utólag
Hiába szavaztak a leválás mellett a Maros megyei Hármasfalun, a település mégsem nyerheti vissza a megyésítés előtti önállóságát. A törvénykezdeményezés azért bukott meg a parlamentben, mert a Makfalváról leválni szándékozó falu lakosságának száma nem érte el a törvény által előírt 1500-at. Arra a felvetésünkre, hogy az elmúlt években a törvényhozók több ízben is eltekintettek e feltételtől, Kerekes Károly elmondta, hogy politikai berkekben ezúttal is folyik a háttérmunka. „Nem könnyű egy, a törvényeknek nem teljes mértékben megfelelő kezdeményezést fenntartani. Ennek ellenére nem teszünk le Hármasfalu önállósodásáról” – tette hozzá Kerekes. Zsigmond Vencel makfalvi polgármester viszont borúlátónak mutatkozott a kezdeményezés sorsát illetően.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban