
2010. november 11., 09:052010. november 11., 09:05
Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója Málnáson elmondta, számos lehetőség van a támogatásra, sokan számítástechnikai eszközöket visznek az iskolákba, az OTP azonban szándékosan könyveket, és nem például számítógépeket hozott a falusi gyerekeknek, hiszen az a cél, hogy átéljék az olvasás, a könyvtár felfedezésének örömét.
A bankigazgató elmondta, gyakorló szülőként is tudja, időnként számítógép-tilalmat kell bevezetni, hiszen a testvérek a szomszéd szobából számítógépen keresztül beszélgetnek, de szívesen forgatják a szép kivitelezésű, színes könyveket. A könyvek nagy szerepet játszanak a felnőtté válás során, hozzájárulnak az alapvető értékek elsajátításához, az egészséges fejlődéshez – mondta az igazgató. A program értéke eddig meghaladja a százezer eurót.
A kampány két részből áll, egyrészt új könyveket és könyvtári berendezést juttatnak az iskolákba, ugyanakkor az országban több mint 120 helyszínen, a bank fiókhálózata révén és az akcióban partnerként részt vevő Humanitas könyvesboltokban könyveket gyűjtenek általános iskolások számára. A gyűjtés a tanügyminisztérium segítségével történik, a tárca bocsátotta a bank rendelkezésére a leginkább nélkülöző iskolák listáját, ahová aztán az összegyűlt könyvadományt eljuttatták. Az akció keretében az elmúlt hónap közepén könyvtárat avattak a Bihar megyei Szentjobb község általános iskolájában is.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.