2010. november 22., 08:322010. november 22., 08:32
Király András oktatási államtitkár országos körútja ötödik állomásaként tartózkodott Kovászna megyében, az Iskola és közösség című fórumon iskolaigazgatókkal és polgármesterekkel találkozott.
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta, a találkozón csak tizenkét háromszéki önkormányzat képviselője vett részt, ami vagy azt jelenti, hogy a polgármesterek nagyon felkészültek, és tudják, mit kell majd tenniük, vagy pedig nem érzik eléggé annak a fontosságát, hogy a közösség is szerepet kell vállaljon az iskolák fejlesztésében. Király András hangsúlyozta, a minőségi magyar oktatás a szülőföldön maradás letéteményese, majd tájékoztatott, hogy a decentralizáció az új tanügyi törvény nélkül is beindul, minisztériumi rendeletekkel.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat túlméretezett, át kell alakítani ahhoz, hogy fenntartható legyen. A kollégiumok lefedettsége mindöszsze 50 százalékos, ezért az önkormányzatnak ráfizetéses a működtetésük, viszont az ingázó diákok kérhetik az utazási költségeik megtérítését. Ahhoz, hogy a vidéki iskolahálózatot megmenthessék, a kollégiumok működtetése kifizetéses kellene hogy legyen, hangsúlyozta a főtanfelügyelő. Felmerült, hogy a kötelező oktatásban a diáknak a lakhelyén kellene iskolába járnia, majd a gimnáziumban kötelező módon kollégiumban laknia.
Szőcs Domokos tanügyminisztériumi igazgató azt boncolgatta, miért nincs minőségi magyar oktatás, és arra a következtetésre jutott, hogy meg kell erősíteni az óvodai és az elemi iskolai tevékenységet, az új tanügyi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy már a nyolcadik osztályos képességi vizsga előtt felmérjék a gyerekek tudását, és az eredmények alapján dolgozzanak ki stratégiát. „Változtatni kell azon, hogy a magyar gyerekek úgy kerülnek fel középiskolába, hogy sem magyarul, sem románul nem tudnak tökéletesen, nem értik az olvasott szöveget” – szögezte le Szőcs Domokos.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.