Gulyás Gergely kiemelte: a Sapientiát a román állam támogatása nélkül alapították
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Erős bástyánk nékünk címmel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről szóló dokumentumfilmet mutattak be kedd este Budapesten.
2022. március 30., 07:322022. március 30., 07:32
A vetítés előtt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy történelmi tett volt a felsőoktatási intézmény létrehozása, amely ma a legjobb egyetemek közé tartozik Romániában.
„A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet a román állam támogatása nélkül alapították” – emelte ki, hangsúlyozva, a felsőoktatási intézmény segít a szülőföldjükön boldogulni akaró embereknek, hogy helyben szerezzenek diplomát.
– fogalmazott a miniszter. Köszönetet mondott mindenkinek, aki azért dolgozik, hogy működhessen a felsőoktatási intézmény.
Amíg Magyarországnak polgári kormánya van, addig nem fog megszűnni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatása – hangoztatta Gulyás Gergely. Úgy vélekedett, hogy a felsőoktatási intézmény már a létrehozásakor is elsősorban a reményt jelentette, és azóta is ezt képviseli. Azt mondta, a rendszerváltoztatás idején abban bíztak, hogy a kommunista diktatúra végével nem csupán a diktatúra szűnik meg, hanem az az elnyomás is, amely „egyenesen következett a kisebbségi létből”.
Sajnos azonban ezek az álmok hamar szertefoszlottak – fogalmazott.
Gulyás Gergely azt mondta, egyértelművé vált: a magyar állam segítségére is szüksége van az erdélyi magyarságnak ahhoz, hogy megmaradjon.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány alapítója úgy vélekedett, hogy
Azt mondta, hogy hálásnak kell lenni az egyetemért dolgozóknak, a felsőoktatási intézmény alapítása és működtetése ugyanis sok áldozatot követelt. A politikus azt hangoztatta, hogy számára a nemzeti összetartozás erejét mutatja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, azt bizonyítja, hogy létezik folytonos magyar nemzetpolitika.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány alapítója
Fotó: Erős bástyánk nékünk
Németh Zsolt megjegyezte: bízik benne, hogy ötödik Orbán-kormány is lesz, majd kijelentette: odafigyelnek a külhoni magyarokra, akik számíthatnak rájuk. „A nemzeti összetartozás ereje sok intézkedésben megnyilvánul” – vélekedett. A külügyi bizottság fideszes elnöke ugyanakkor aláhúzta: a Sapientia volt a magyar kormány első olyan jövőbe mutató programja, amely „egyértelműen bizonyította, hogy vannak eszközeink, és hogy tudunk nagy léptékben gondolkodni”.
A felsőoktatási intézmény volt az első nagy megvalósult álom, amelyet remélhetőleg még sok követ majd” – hangoztatta Németh Zsolt.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnöke úgy fogalmazott:
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a filmbemutatón
Fotó: Erős bástyánk nékünk
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora szerint kijelenthető, hogy már létezik önálló, az erdélyi közösség kezében lévő magyar felsőoktatás.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a felsőoktatási intézmény húszéves történetében a hit, az erő és az eltökéltség játszotta a főszerepet.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.
Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.
Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.
szóljon hozzá!