
Fotó: A szerző felvétele
Jelenleg a Szakszervezetek Házában, annak harmadik emeletén meghúzódó, csupasz falú irodában még nem működik a telefon, és – mint Haller ecsetelte, amikor a helyi sajtónak bemutatta a kirendeltséget – „a számítógép is igen kezdetleges, talán ez volt a legócskább, amit a központban találtak, s azt hozták ide”. Az irodának jelenleg Daniela Vaidaş fiatal jogász személyében egyetlen munkatársa van. Egy második személyt is alkalmaztak volna, de a második versenyvizsgára senki nem jelentkezett.
„Az iroda három fő funkciója: fogadja azokat a személyeket, akik úgy érzik, hogy bármilyen szempontból hátrányos megkülönböztetésben részesültek, szakszerű tanácsokat ad, ezenkívül az igazságszolgáltatási szervek előtt képviseli az országos tanácsot, ugyanakkor részt vesz a különböző ügyek felderítésében, dokumentálásában” – fejtette ki Haller. Mivel az országos tanács a táblabíróság szintjén támadhatja meg az igazságügyi szervek határozatait, a marosvásárhelyi irodához tartoznak automatikusan mindazok a megyék, amelyekből a peres ügyek a marosvásárhelyi táblabírósághoz kerülnek.
Munkavállalási gondok
Egyelőre ez az első és egyetlen iroda. Másutt is próbálkoztak, de igen nehéz székhelyhez jutni. Marosvásárhelyen a megyei tanács és a prefektúra nemleges választ adott a CNCD helyiségigényére. Az iroda papíron február óta létezik, de csak május közepétől áll az érintettek rendelkezésére, és azóta valamivel több mint 30 személy fordult hozzájuk panasszal, amit Haller István nagyon kevésnek tart. A legtöbb panasz a munkáltatók ellen fogalmazódott meg, akik sok esetben elutasítják az idősebb munkavállalókat és a nőket. Több nő amiatt panaszkodott, hogy szülés után elveszítette munkahelyét.
Mivel az iroda egyetlen munkatársa, Daniela Vaidaş betegszabadságon van, augusztus 1-jéig Haller István várja a panaszosokat, majd augusztus 1. és 14. között szünetel az ügyfélfogadás, de ezután teljes gőzzel üzemel majd az iroda, ígérte a sajtónak Haller. Az újságírók egyébként jelezték, hogy az irodát felkeresők máris panaszkodtak, amiért többször zárva találták. Normális körülmények között munkanapokon 9 és 16 óra között várják az ügyfeleket, pénteken 13 óráig tart a program – tájékoztatott Haller.
Egynyelvűség. Miért?
Nemrég Haller István egy panasz kapcsán felvetette: az uniós előírásoknak megfelelően a romániai magyar pácienseknek joga van ahhoz, hogy anyanyelvükön tárgyaljanak az orvosokkal. Erre is hivatkozva, a Krónika arra volt kíváncsi: az iroda munkatársa ért-e magyarul, hiszen az ügyfelek jó része magyar ajkú lesz, és miért nem írták ki magyarul is az iroda nevét. „Egyelőre egyetlen személy dolgozik itt, ő nem beszél magyarul, de amikor a második munkatársat is felvesszük, remélem megoldódik ez a probléma. Már csak azért is, mert lévén, hogy Hargita megye a marosvásárhelyi táblabíróság hatáskörébe tartozik, a mi irodánknak Hargita megyei ügyei is lesznek” – részletezte Haller. A munkatársak megnyerése szempontjából gondot jelent, hogy a köztisztviselői fizetés nem versenyezhet a jogászok másutt elérhető jövedelmével. Akik mégis úgy döntenek, hogy elfoglalják a meghirdetett állást, azok a köztisztviselői bérükön felül mintegy negyvenszázalékos juttatásban részesülnek, amiért bizalmas adatokat kezelnek.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.