
Szinte ugyanott, ugyanúgy. A Jedd határában múlt héten kidobott szavazólapokat „óvatosan” égették meg
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
Egy tizennégy évvel ezelőtti, múlt héten „újratöltött” forgatókönyv szerint került nyilvánosságra a Marosvásárhely mellett „felfedezett” úgymond választási csalási kísérlet, amelyet az anyaországi balliberális oldal vizionált a vasárnapi országgyűlési választások előtt.
2022. április 05., 07:352022. április 05., 07:35
Nincs új a nap alatt – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Marosvásárhely és Jedd között múlt szerdán „véletlenszerűen megtalált”, megégetett szavazólapok kapcsán. Az SZNT vezetője elmondta:
„Eldobott és elégetett szavazólapokról szóltak az első kérdések tizennégy évvel ezelőtt, amikor először választottak meg az SZNT elnökévé. A tisztújító gyűlés egy másfél évet tartó népszavazásra tett pontot, és közölte annak végleges eredményét. Több mint 210 ezer szavazat Székelyföld autonómiájára, a leadott szavazatoknak messze több mint kilencven százaléka – elevenítette fel saját közösségi oldalán a másfél évtizeddel ezelőtt történteket Izsák. – Február végén keresett meg a vásárhelyi román sajtó, és kamerák kereszttüzében, mikrofonok erdeje előtt kellett nyilatkoznom egy számomra addig ismeretlen eseményről: Jedden félig elégett szavazólapokat talált egy ismeretlen személy, aki erről értesítette a román sajtót.”
A nemzeti tanács elnöke a Krónikának nyilatkozva párhuzamot vont: mint mondta, akárcsak a mostani esetben, az akkori szavazólapok sem voltak annyira elégve, hogy ne legyen kiolvasható a szavazati szándék. Ráadásul
„Már akkor hangsúlyoztam, hogy aljas provokációról van szó, amelyhez homályos hátterű történések és kétes hátterű román sajtótermékek társultak” – fejtette ki lapunknak Izsák Balázs. Érdekes módon, akkor is a nemzeti oldalt próbálták lejáratni, hiszen az állítólagos illegális szeméttelepen kivétel nélkül az autonómiát elutasító szavazatokat találtak.
A forgatókönyv kiötlői arra nem gondoltak, hogy az SZNT pontos adatokkal rendelkezik a nyomtatott és a begyűjtött szavazólapok számát illetően. A székely tanács elnöke hangsúlyozni kívánta: egyetlen szavazólapnak sem kelt lába, így egyértelmű, hogy azok „utángyártott” papírok voltak, amelyek furcsa módon csak annyira égtek meg, hogy jól kivehető legyen az autonómia elutasítási szándéka.
„A mandátumom csak néhány napja kezdődött, azonban a testület nevében el tudtam mondani, hogy a választói névjegyzékünkön több mint 210 ezer név van, ugyanennyi szavazat, amelyet bármikor újra lehet számolni. Nincs közünk a szemétből előkotort, félig elégetett szavazólapokhoz, amelyeket egyértelműen diverziónak minősítettem.
– fejtette ki Izsák Balázs.
Akkor is, most is a szemétre dobott és félig megégetett szavazólapokra valaki teljesen véletlenszerűen talált, aki azonnal a román nyelvű sajtóhoz fordult. Másfél évtizeddel ezelőtt, 2008. február 25-én a HotNews.ro portál, most a Punctul.ro honlap számolt be elsőként róla.
Amint azt a Krónika megírta, március végén kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhely és Jedd között egy illegális szemétlerakóban. A csomóban összesen tizenhárom levélszavazat és hatvan boríték volt, azonban egyik borítékban sem szerepelt azonosító nyilatkozat. Az ellenzékre leadott, majd részben elégetett és kidobott levélszavazatok eleve érvénytelenek voltak.

Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban. Sajtóinformációk szerint valamennyi voksot a magyar ellenzékre adták le.
Közben az írás kódja alapján
Ezért a Magyar Nemzeti Médiaszövetség felháborítónak tartja és élesen elítéli a portál „hírhamisítását”, ugyanakkor lemondásra és bocsánatkérésre szólította fel Dull Szabolcs főszerkesztőt.
„A legutóbb közölt informatikai elemzések nyomán kiderült, hogy a »hírt« februárban, sőt, egyes vélemények szerint már januárban elkészíthették a Telexnél, amelynek főszerkesztője először műszaki hibára hivatkozott, de mostanra világossá vált: hazudott” – fogalmaz a médiaszövetség.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és felháborítónak tartja azt a „hírhamisítást”, amit a különböző informatikai elemzések egyre világosabbá és egyre tagadhatatlanabbá tesznek.
Több magyar médium is beszámolt róla, hogy a jelek szerint akár már januárban is előkészíthették a Maros megyei Jedd területén kidobott levélszavazatokról szóló cikket a Telex felületén.
A Telex egyébként technikai malőrrel magyarázta a cikk korábbi dátumozását.
A levélbotrányt a Maros megyei ügyészség vizsgálja, amely a nyomozási folyamatra hivatkozva egyelőre semmiféle információval nem szolgált. Ugyanakkor a magyar választási eljárási törvény Magyarország területére terjed ki, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezért nem vizsgálhatja a Romániában szeméttelepen talált levélszavazatok ügyét – döntött az NVB vasárnap délutáni ülésén.

Olyan világos, mint a nap, hogy a magyarországi ellenzék ezt az uszítást szánta a legutolsó mozgósító üzenetnek – mondta a Krónikának Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere. Úgy véli, újra az erdélyi magyarokat találták meg kampánytémának.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!