
Nick Vujicic motivációs tréner
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Ismét Magyarországra látogat Nick Vujicic. A végtagok nélkül született motivációs tréner októberben Budapesten és Erdélyben is tart majd előadásokat – jelentették be a szervezők pénteken Budapesten.
2019. június 07., 13:202019. június 07., 13:20
2019. június 07., 13:292019. június 07., 13:29
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a Miniszterelnökség 40 millió forinttal támogatja a programsorozatot, amely kiemelten fontos mind a társadalmi szolidaritás, mind a keresztény hit, mind pedig a nemzetpolitika szempontjából. Kifejtette: a társadalmi szolidaritást erősíti, hogy súlyos fogyatékossággal élő ember mutatja meg az élet szépségét, örömét és a küzdeni tudás fontosságát.
„Ez egyben üzenet, hogy ahol mások kereszteket zúznak, oda a kereszt jelét fogjuk elvinni” – fogalmazott Soltész Miklós az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben történtekre utalva. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt: az államtitkárság és a szervezők biztosítják, hogy az egyik budapesti előadáson sok gyermekvédelemben élő fiatal vehessen majd részt. Nick Vujicic ugyanis erőt és hitet adhat ezeknek a súlyos traumákat megélt gyermekeknek. Hozzátette: ötszáz gyermekvédelemben élő fiatal már regisztrált, és reményei szerint több ezren fognak.
Fülöp Attila kitért arra is: Nick Vujicic példája arról is szól, hogy a sajnálat nem megoldás a fogyatékkal élők helyzetére. „A jó megoldás az, ha elérhető, ésszerű szolgáltatásokat nyújtunk, és biztosítjuk, hogy a társadalom képes legyen őket befogadni” – hangsúlyozta. Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője kiemelte: Nick Vujicic „meglátta azt értéket az életben, hogy nem az számít, hogy mim hiányzik, hanem, hogy amim van, azt tovább tudjam adni az embereknek”.
László Viktor, a látogatást szervező Ez az a nap rendezvényszervező-iroda képviselője szerint minden embernek szüksége van Nick Vujicic üzenetére és bátorítására. Nick Vujicic október 23-án este Kolozsváron, 24-én délelőtt Sepsiszentgyörgyön tart előadást. Október 25-én két előadást tart a budapesti a Papp László sportarénában, egyet délelőtt diákoknak, egyet pedig este mindenki másnak.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!