Hirdetés

Erdély-szerte közlekedési fennakadásokat okozott a havazás

Beköszöntött a tél szombaton, illetve vasárnapra virradóra Erdély szinte valamennyi megyéjében. A közlekedési fennakadásokon túl azonban nem okozott különösebb problémákat az első hó, amely a hegyekben akár az egy méter vastagságot is elérte tegnap délre. Főként azoknak gyűlt meg a bajuk, akik nem számítottak a tél beálltára, s nyári gumiabroncsokkal, láncok nélkül indultak útnak

Bálint Eszter

2008. november 23., 18:422008. november 23., 18:42

Szűnni nem akaró hóvihar és köd nehezítette tegnap késő délután is a Hargita megye magasabban fekvő útjain közlekedő autósok dolgát, legtöbb helyen a megyei közlekedési rendőrség közleménye szerint 50 méteresnél is kisebb volt a látótávolság. Kettő és négy centiméter közötti hóréteg állt a Hargitán átvezető országúton, a Bucsin-tetőn, Szépvíz, Marosfő környékén egyaránt. A hóeltakarító gépek folyamatosan dolgoztak, azonban az erős havazás, és az óránként 80–85 kilométeres sebességet is elérő szél miatt a hóréteg igen rövid idő alatt ismét nehézkessé tette a forgalmat.

A Libán-tetőn átvezető utat eközben le is kellett zárni, mivel a húsz centiméteres hóréteg lehetetlenné tette a gépkocsik közlekedését. Ezen a szakaszon ugyanis vasárnapra virradóra egyetlen hóeke sem dolgozott. Mint Sófalvi László, a Hargita Megyei Tanács alelnöke tájékoztatott, a 48 kilométeres útszakasz hótalanítása a zetelekai önkormányzatra hárult volna, ám jelenleg egyetlen hóekéjük van. Sófalvi hozzátette: a problémát mielőbb orvosolni szeretnék, s remélik, hogy hamarosan még egy hóeltakarító gép segítheti a zetelakiak munkáját.

A Hargita megyei hegyekben a Bucsin-tetőn volt tegnap a legvastagabb a hótakaró, sok helyen meghaladta a fél métert. Eközben Marosfőn 17 centiméteres, Maroshévízen és Tusnádfürdőn nyolc centiméteres volt a hóréteg.

Fennakadások és áramszünet Beszterce-Naszód megyében

Az Erdélyt Moldvával összekötő Tihuţa-hágón tegnap közel három órán át állt a forgalom, míg 15 órára sikerült annyira eltakarítani a havat, hogy legalább a személygépkocsik átkelhessenek a hágón. A teherforgalom számára a késő délutáni órákra sem szabadították fel a forgalmat, hogy ezek ne akadályozzák a közlekedést. A fennakadást egyébként az okozta, hogy dél körül két teherautó megcsúszott a havas úton, és elállta az utat. A Beszterce-Naszód megyei hatóságok tegnapi közlése szerint a Tihuţa-hágón a hóréteg vastagsága elérte a 80 centimétert, s az úttesten is több centiméteres hó állt. A hóeltakarítással megbízott vállalat csak a hágón több mint 60 tonna csúszásgátló anyagot szórt szét, közlésük szerint szombat óta valamennyi hóekéjük az utakon van.

Beszterce-Naszód megyében két település több mint száz családja maradt villanyáram nélkül vasárnapra virradóra, miután az erős hófúvás károsította a közepes feszültségű hálózatot. Vasárnap reggel a villanyáram-szolgáltató szakemberei megpróbálták orvosolni a problémát, munkájukat azonban nagyban nehezítette a szűnni nem akaró hóvihar. Késő délutánig még áram nélkül volt a két település, az Electrica szakértői viszont a késő esti órákra már a szolgáltatás helyreállítását ígérték.

Brassó megye: sürgetik az autópályát

Áldozatokat követelt a havazás több európai országban
Beköszöntött a tél szombaton Európa valamennyi országában: sokfelé sűrű havazás nehezítette a közlekedők életét, Németországban hatalmas hóviharok, hófúvások voltak, míg Görögországban megbénult a hajóforgalom. Ausztriában a hegyekben hármas fokozatúra növelték a lavinaveszélyt. Ausztriában és Németországban is két személy vesztette életét a jeges utak miatt történt autóbalesetben. Németország középső részén a hatalmas szél háztetőket szakított le, s jelentős anyagi károkat okozott. Az észak-olaszországi Torinóban beomlott egy gimnázium tetőszerkezete: egy diák meghalt és mintegy húszan megsérültek. Szardínián életét vesztette egy fiatal nő, akit a szélvihar lesodort robogójáról.

Brassó megyében is az autóvezetők sínylették meg, hogy a havazás valamelyest felkészületlenül érte az utak takarításával megbízott vállalatot. A szombati nap folyamán alig két óra leforgása alatt rekordszámú ütközést regisztráltak a közlekedési rendőrök, a hozzájuk fordulók száma megközelítette a hetvenet. Liviu Naghi, a közlekedésrendészet szóvivője elmondta, ez a szám kétszerese egy átlagos napon jegyzett ütközéses balesetekének. Különben tegnap 12 óráig már újabb 14 kisebb autóbalesetet regisztráltak. A rendőrség szerint ezek fő oka az, hogy az autóvezetők még nem látták el járműveiket téli abroncsokkal. “Nem volt fennakadás a megye egyetlen útszakaszán sem. Azonban a turistaközpontok felé irányuló hatalmas forgalomnak fel kellene hívnia a hatóságok figyelmét a Brassó–Bukarest autópálya megépítésének szükségességére” – nyilatkozta tegnap Emil Niţă, Brassó megye prefektusa.

Máramaros megyében már a múlt hét második felében beköszöntött a tél, a Máramarosi havasokban a hóréteg megközelítette az egy méteres vastagságot. A hatóságokat és az autósokat azonban nem érte váratlanul a havazás, egyetlen szakaszon sem voltak fennakadások vagy komolyabb balesetek, pedig az úttesteken is elérte a 10–15 centimétert a hóréteg vastagsága.

Kolozs megyében viszont a hegyvidéki utakon, Bánffyhunyadtól Tordáig torlódások alakultak ki a havazás miatt, azonban egyetlen helyen sem kellett leállítani a forgalmat.

A Bucsecsben két turistának veszett nyoma

Vasárnap délután még keresték azt a két bukaresti turistát a Bucsecs-masszívumban, akiknek szombaton veszett nyoma. Gheorghe Haiduc, a hegyimentő szolgálat vezetője a délutáni órákban már úgy nyilatkozott, nem tartják kizártnak azt sem, hogy a turisták szakadékba zuhantak. A keresést nehezítette a hóvihar. Hétfőn reggel a csendőrség is a hegyimentők segítségére siet, ám a szakemberek szerint a hideg miatt igen kevés az esélye annak, hogy a turistákat még élve találják.

 

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
Hirdetés