Hirdetés

Erdély-szerte elkezdődött az új egyetemi tanév

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Számos erdélyi felsőoktatási intézményben kezdődött el tegnap az új egyetemi tanév. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán közel háromezer elsőéves kezdte el egyetemi tanulmányait a 67 magyar nyelvű szakon, a mesteri programokon Kolozsváron és a kihelyezett tagozatokon – mutatott rá tanévnyitó beszédében Magyari Tivadar rektorhelyettes, tagozatvezető.

Krónika

2009. szeptember 29., 08:462009. szeptember 29., 08:46

Mint mondta, az előző évhez képest hat szakkal bővült a magyar nyelvű egyetemi képzés, és rövidesen a távoktatáson is számos olyan szak indul be, amely eddig nem működött magyar nyelven.

„Majdnem minden készen áll ahhoz, hogy jövőre felvételit hirdessünk a magyar tannyelvű muzeológia szakra, illetve a művelődésszervező szakra” – mondta. Magyari szerint az idei felvételit az állami helyek számához képest két és félszeres túljelentkezés, valamint „a magyarországi beiratkozók számának robbanásszerű növekedése” jellemezte.

Szintén pozitívumként említette, hogy a magyar diákok 70 százaléka tandíjmentes helyeken tanulhat. Az új egyetemi év nagy kihívásaként Magyari a gazdasági helyzetet említette, mint mondta „soha nem volt a felsőoktatás ebben az országban rosszabb gazdasági helyzetben”, illetve „a hazai egyetemek soha nem voltak ennyire magukra hagyatva, soha nem volt ennyi egymásnak ellentmondó rendelet, ajánlás, szabály, előírás”. A tagozatvezető köszöntője után Horváth István szociológus, kisebbségkutató tartott előadást a kisebbségi nyelvek használatáról Romániában.

Tegnap kezdődött meg az új tanév a Nagyváradi Egyetemen is, ebből az alkalomból átadták az intézmény új sportcsarnokát. Az uniós normák szerint épült, 1269 négyzetméteres létesítmény többek között kézilabda, kosárlabda és röplabda, valamint talajtorna űzésére alkalmas.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés