2009. augusztus 19., 08:582009. augusztus 19., 08:58
A résztvevők háromnapos, tegnap lezárult megbeszéléseik konklúziójaként felszólítják a két ország illetékeseit, határozottan ítéljék el a szélsőséges megnyilvánulásokat. A civil társadalomtól – beleértve a cigány szervezeteket is – elvárják, ítéljék el a személyi tulajdon ellen irányuló cselekményeket, az önbíráskodást. Az aláírók szerint az állami hatóságoknak és a helyi önkormányzatok vezetőinek minden esetben biztosítaniuk kell az állampolgárok valódi jogegyenlőségét, a két ország kormánya pedig csak a romák integrálása révén garantálhatja a társadalmi békét Magyarországon és Romániában is.
A tanácskozáson olyan közismert személyiségek is jelen voltak, mint a magyarországi Bíró András – aki az emberi jogok védelméért folytatott tevékenysége miatt alternatív Nobel-díjban részsült –, valamint Kolompár Orbán, a magyarországi Cigány Önkormányzatok Országos Tanácsának elnöke, illetve Florin Cioabă romániai „romakirály”, a Romák Keresztény Központjának vezetője.
Kolompár Orbán szerint mindkét országban olyan súlyos helyzet alakult ki, amely miatt nem lehet tovább halogatni a romakérdés alapos elemzését. Úgy véli: a magyarországi romaellenes támadások áthatnak Romániára és Szlovákiára is. „Közös magyar–román összefogással meg kell előzni azt, hogy Romániában is a magyarországihoz hasonló tettek, gyilkosságok történjenek. Románia mutasson példát emberségből Európának – mondta Kolompár Orbán, aki szerint szeptember 9-éig újabb álláspontot fogalmaznak meg: egy komplex tervet is kidolgoznak, erről pedig a román és a magyar kormányt is értesítik.
Nicolae Gheorghe román szociológus a romániai magyar–roma konfliktusokra is kitért: szerinte ezek egyik fő oka az, hogy a roma közösségek tisztázatlan tulajdonjogú területeken élnek, ezért sürgősen tisztázni kell a földterületek helyzetét. Arra is figyelmeztetett, hogy ősszel, a burgonyabegyűjtés idején újabb konfliktusok robbanhatnak ki a Székelyföldön.
„Abból kiindulva, hogy Maros megyében, például Erdőszentgyörgyön léteznek már vegyes nemzetiségű őrjáratok, azt javasoljuk, hogy ezek Hargita és Kovászna megyében is alakuljanak meg” – jelentette ki Nicolae Gheorghe, aki úgy tudja, hogy Sepsiszentgyörgyön már hivatalosan is megtörtént az ilyen őrjáratok létrejöttének a kezdeményezése, és 13 önkéntes roma hajlandó részt venni ebben a tevékenységben.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke szerint a civil szervezetek és az értelmiségiek nem tűrik, hogy a szélsőséges magatartás elfajuljon. Enache fontosnak tartaná, hogy a romániai, magyarul beszélő, mintegy 120 ezer főt számláló roma közösségnek legyenek kimagasló személyiségei, és olyan erős érdekvédelmi szervezetei, mint a magyarországi roma egyesületeknek. Ugyanis elmondása szerint Erdélyben ilyesmi nem létezik.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.