Hirdetés

Erdély legnagyobb városünnepe Sepsiszentgyörgyön

Kiforrott megarendezvénnyel idén 19. alkalommal ünnepelte Szent György Napját Sepsiszentgyörgy városa. Erdély legnagyobb városünnepe évek óta azonos forgatókönyv szerint zajlik, a két nagyszínpad, a vásári színpad biztos vonzerőt jelent, de a rutinos városnapolók, vagy a programfüzetet szorongató újoncok is átláthatták az 500 programpontot kínáló rendezvénykavalkádot és annak helyszíneit.

Bíró Blanka

2010. április 26., 08:312010. április 26., 08:31

A belvárosban idén egységes sátrak alatt sütötték a húst és csapolták a sört, sercegve pirult a lángos, forgott a kürtőskalács. A gasztronómia idén hangsúlyosabb szerepet kapott, a már hagyományos ökörsütés mellett első ízben szabadtűzi sütő- és főzőversenyt is szerveztek.

Erdély legnagyobb kézművesvásárában több mint száz hazai, vajdasági és magyarországi mester kínálta portékáját, mintegy húsz szakma képviseltette magát, a gyönyörű varrottasok, kerámiák mellett stilizált polgári ruhák, kalapok, bőrcsizmák közül lehetett válogatni, de fafaragók, gyöngyfűzők, nemezelők és foltvarrók is kiállítottak. A belvárostól távolabb, a sportcsarnok melletti téren a Csillagőrző Egyesület lovasíjászai mutatták be tudományukat, a barantások ostorokkal, fabotokkal bravúroztak, az árkosi Barabás Lovarda képviselői a felnőtteket és gyerekeket segítették nyeregbe, a magyarországi táltos ősmagyar szertartásokat mutatott be a tábortűznél.

Népszerű helyszín volt az ifjúsági sátor, a tervek szerint a magyar HÁRIT és a román Közösségért Egyesület sátrait elválasztó falakat az esti bulira lebontották volna, de végül fel sem építették azokat, és jó hangulatú közös koncerteket, vetélkedőket és bulikat tartottak. A felújítás előtt álló, lerobbant régi postaépületben szervezték meg a PostAll Sessiont, ahol fotókiállítás, élő szoborpark, tűztánc, extrémsport-bemutató, audiovizuális buli határozta meg az egyedi hangulatot, a főmeghívott az Anima Sound System volt, amely 2010-es lemezbemutató koncertjének első fellépésére érkezett Sepsiszentgyörgyre.

Tíz veszprémi futó szaladta le a Sepsiszentgyörgy–Veszprém közötti 860 kilométeres távot, ugyanúgy, mint húsz évvel ezelőtt, és ezzel meghatározták a városnapok sportrendezvényeinek alaphangulatát, szombaton a Gáll Lajos futónap-keretében huszadik alkalommal futották le a különböző korosztályok képviselői a 3300 méteres távot. Országos szintű street bike és trial versenyt is szerveztek. A tréfás vetélkedők sem maradtak el, a város legerősebb emberei petrencés rudat, söröshordókat emelgettek, telefondobáló-versenyre is sor került, és a bajszukat is összemérhették az ilyen férfias dísszel büszkélkedők. Köszöntötték a Györgyöket, az aranylakodalmasokat, és kiosztották a Pro Urbe-díjakat is. Minden este megnyíltak a jazz és blues kocsmák, a rockhangár és a táncház. A két nagyszínpad elé ezreket vonzottak a meghívott előadók, akik közül többen már az ifjúsági sátorban találkoztak és beszélgettek a közönséggel.

A magyarországi előadók profi módon tették a dolgukat, Adri, Baby Gabi, a Desperado, a 4 for Dance és a Magna Cum Laude péntek este szórakoztatták az ünneplőket. Szombaton volt alternatív-, blues-, rockkoncert, de mulatós zene is. Deák Bill Gyula a várakozásnak megfelelően tetőfokon tartotta a hangulatot, utána a Compact lépett fel, majd a sztármeghívott Bad Boys Blue eurodiszkó-koncertje sok rajongót, kíváncsit és álmélkodó kuncogót vonzott. Az utolsó nap a népzene és néptánc kedvelőinek tartogatott csemegét a Maros Művészegyüttes és a Háromszék Táncegyüttes produkcióival. Fenyő Miklós és zenekara Made in Hungaria című előadására és a záró tűzijátékra már lapzártánk után került sor.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
Hirdetés
Hirdetés