Hirdetés

Energiatakarékossági megfontolásból lekapcsolják Aradon a díszkivilágítást

•  Fotó: Facebook/Primăria Arad

Fotó: Facebook/Primăria Arad

Hétfőtől 23 órakor lekapcsolják Aradon a műemlék épületek és a belváros díszkivilágítását, így próbálnak meg spórolni a villanyárammal, és egyúttal csökkentik a számlák értékét.

Krónika

2022. szeptember 30., 13:022022. szeptember 30., 13:02

A városháza pénteki tájékoztatása szerint kizárólag a hidak maradnak kivilágítva október 3-ától a késő esti és éjszakai órákban.

Călin Bibarţ polgármester úgy véli, az intézkedés tulajdonképpen nem fog kihatni a helyi lakosok mindennapjaira, hiszen 23 óra után már igen kevesen tartózkodnak az utcákon.

Hirdetés

„Az ország és Európa más városainak a példájára úgy döntöttünk, lekapcsoljuk a város díszkivilágítását, így csökkentve az ezzel járó kiadásokat. Igaz, hogy a díszkivilágítástól sötétedés után még szebbek a belvárosi épületek, de oda kell figyelnünk arra, hogyan költjük el a rendelkezésünkre álló pénzösszegeket” – fogalmazott Arad polgármestere.

korábban írtuk

Véget vetnének az energiapazarlásnak: megszorítások nélkül spórolnának az erdélyi és partiumi települések
Véget vetnének az energiapazarlásnak: megszorítások nélkül spórolnának az erdélyi és partiumi települések

Nem csak a háztartási fogyasztókat és a cégek vezetőit foglalkoztatja mostanság, hogy az energiaárrobbanást követően miként csökkentsék a fogyasztásukat, ezáltal a várható számlák összegét, az önkormányzatok is stratégiával készülnek.

A Maros parti város elöljárója – mint ismeretes – nem csak a díszkivilágítás lekapcsolásával akar spórolni, a hét folyamán bejelentette, hiába fogadta el a parlament a vonatkozó törvénytervezet, nem fogja megemelni saját maga és alpolgármesterei fizetését, mert „ez egy olyan időszak, amikor óvatosabban kell bánni a közpénzekkel”.

korábban írtuk

Nem kér béremelést Arad polgármestere, helyettesei fizetését sem növelné
Nem kér béremelést Arad polgármestere, helyettesei fizetését sem növelné

Nem fogja megemelni saját maga és alpolgármesterei fizetését, mert „ez egy olyan időszak, amikor óvatosabban kell bánni a közpénzekkel” – jelentette be szerdán Arad polgármestere. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés