
Szilágyi Zsolt EMNP-elnök
Fotó: Bálint Eszter
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sajnálattal állapította meg, hogy az RMDSZ válasz nélkül hagyta a kisebb erdélyi magyar pártok által szorgalmazott választási koalíció létrehozását az európai parlamenti választások esetében. Nem közölte viszont az alakulat, mit tesz a koalíció elutasítása nyomán.
2019. március 14., 14:172019. március 14., 14:17
2019. március 14., 14:192019. március 14., 14:19
Az EMNP szerint kizárólag az RMDSZ vezetőségének a felelőssége lesz, ha a szövetségnek nem sikerül átlépnie az ötszázalékos küszöböt az európai parlamenti választásokon, és az erdélyi magyarság EP-képviselet nélkül marad. „Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a választási koalíció visszautasításával az RMDSZ lemondott mind a Magyar Polgári Párt (MPP), mind pedig az EMNP szavazóbázisáról, az erdélyi magyar szavazók jelentékeny hányadáról. Lemondott az általa fennen hangoztatott és hirdetett erdélyi magyar egységről” – szerepel az alakulat által csütörtökön szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásban.
A Szilágyi Zsolt vezette alakulat arra utalt, hogy 2007-ben (Románia EU-csatlakozása után) az erdélyi magyarság a függetlenként induló Tőkés Lászlót és az RMDSZ két jelöltjét: Winkler Gyulát és Sógor Csabát is bejuttatta az EP-be. Két évvel később ugyanez a három képviselő az RMDSZ színeiben induló erdélyi magyar összefogás listáján, hét évvel később pedig Winkler és Sógor az RMDSZ jelöltjeként, Tőkés László pedig a Fidesz-KDNP jelöltjeként szerzett mandátumot.
A párt károsnak tartja, hogy a mostani választáson az RMDSZ eleve lebecsüli és alulértékeli az erdélyi magyar közösség erejét, és csak két hely megszerzését tűzi ki célul. „Ennek rövid és középtávon is negatív hatásai lesznek az erdélyi magyarok választási részvételére” – áll a párt elnöksége nevében, Szilágyi Zsolt által jegyzett állásfoglalásban. Az alakulat szerint az erdélyi magyar pártokat elsősorban a közösségi érdeknek, és nem a szűk pártérdeknek kellene vezérelnie. A választási koalíció az erők összeadását jelentené, a különböző táborok voksainak hasznosítását.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke korainak tartotta az MTI arra vonatkozó kérdését, hogy mit javasolnak a szimpatizánsaiknak. Hozzátette: ezt a megfelelő időben közölni fogják. Azt is megemlítette, hogy az EMNP a március 23-án Nagyváradon tartandó tisztújító küldöttgyűlésére készül. Mint ismeretes, a Krónika kérdésére, miszerint fontolgatja-e az EMNP az EP-választáson való önálló indulást azt követően, hogy az RMDSZ elutasította a néppárt és az MPP által felajánlott koalíciót, miközben jelöltlistája nem befutóhelyeire hívja a két párt képviselőit, Szilágyi a hét elején elmondta, a néppárt a következő napokban dönt a hogyan továbbról, és egyetlen változatot sem zárnak ki.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
szóljon hozzá!