
Habinyák István és Zatykó Gyula
Fotó: EMNP
A Transregio elnevezésű kistérségi társulás jelentheti a megoldást a Nagyváradhoz közeli magyar falvakat érintő, áldatlan tömegközlekedési helyzetre – közölte keddi váradi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke és Habinyák István, a néppárt városi szervezetének alelnöke.
2019. április 16., 14:062019. április 16., 14:06
2019. április 16., 16:082019. április 16., 16:08
A politikusok emlékeztettek: a Hegyköz településein az egyik buszjáratot üzemeltető cég – veszteségességre hivatkozva – megritkította járatai számát, nehéz helyzetbe sodorva a megyeszékhelyre ingázó munkavállalókat és iskolásokat.
Zatykó Gyula az EMNP közleménye szerint elmondta: a nagyváradi metropoliszövezethez tartozó tizenkét önkormányzatból kettő (Bors és Váradszentmárton) tagja a Transregio elnevezésű kistérségi társulásnak, melynek fő tevékenységi területe a tömegközlekedés. Ezeken a településeken a nagyváradi helyi tömegközlekedési vállalat (OTL/HKV) rendszeres, jól kihasznált buszjáratokat tart fenn. A Néppárt politikusa kifejtette,
Zatykó szerint ezzel a – nagyváradi városvezetés által tett – megoldási javaslattal mindkét fél előnyökhöz jutna, hiszen a hegyközi lakosok könnyebben eljutnának a váradi iskolákba és munkahelyekre, a város munkaerőhiánnyal küzdő cégei pedig a közvetlen közelből jutnának munkaerőhöz.
Az EMNP országos alelnöke szerint a hegyközi buszjáratok valószínűleg veszteséget termelnének, így azok kompenzálására anyagi forrást kell előteremteni. Zatykó Gyula úgy véli, itt jutna szerephez a Bihar Megyei Tanács, amely a törvény által megengedett módon, anyagilag támogathatná a Transregióhoz csatlakozó önkormányzatokat a buszjáratok fenntartásában. Ha mindez megvalósul, a HKV-ra egy hatvan új buszból álló flotta beszerzése várna, amit európai uniós támogatások felhasználásával, közbeszerzési eljárások keretében fokozatosan, egészen 2023-ig hajtanának végre – vázolta Zatykó Gyula.
Habinyák István, a néppárt nagyváradi szervezetének alelnöke arról számolt számolt be, hogy
Következő lépésben a néppárt helyi önkormányzati képviselői határozati javaslatokat nyújtanak be az érintett önkormányzatoknál, amelyekben az adott település és a Transregio közötti társulási szerződés megkötését kérik. Habinyák és Zatykó reményét fejezte ki, hogy pártállástól függetlenül mindenki támogatni fogja a néppártos javaslatot, „hiszen az a hegyközi emberek érdekeit szolgálja”.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!