2011. február 02., 10:192011. február 02., 10:19
A kapuk a tavaly első ízben tartott Székely–Magyar Világtalálkozó keretében, augusztus 15-én foglalták el helyüket Szegeden a 8 székely szék beleegyezésével. Ezek Vértó mellett, a korábbi években emelt Magyar Életfa, illetve Székely Himnusz emlékművekhez vezető domboldalon állnak, ahová a székely himnusz egyik szerzőjét, Mihalik Kálmánt temették el, és amely immár zarándokhellyé vált. A kapuk méretükben és díszítésükben egyaránt magukon viselik a különböző székely székek jellegzetességeit, ezeket a nagytusnádi Kovács Gábor és fia készítette.
„A székely kapu az ősiség, az erő és a méltóság jelképe” – mutatott rá a csíkkozmási születésű Patrubány Miklós. Kijelentését azzal magyarázta, hogy régen csak szabad emberek állíthattak székely kaput. Az ezen található motívumok pedig erőt és biztonságot sugallnak az embereknek. Patrubány kifejtette, a székely kapuk látványának ereje elősegíti Magyarország népének arculatváltását. Hasonló emlékmű-állítási szándékkal még két anyaországi település kereste meg az MVSZ-t, így Sopronban és Székesfehérváron is állíthatnak kapukat.
Ráduly Róbert emlékeztetett, nem Szeged volt az első helyszíne a székely összefogásnak, tavaly májusban a Tiszaújvárossal ápolt testvérkapcsolatuk szimbólumaként az ottani polgármesteri hivatal mellé is székely kaput emeltek. „A szegedi székelykapu-sor a székely összefogás olyan jelképe, amelyből táplálkozni lehet a folytatáshoz” – jelentette ki az elöljáró. Antal Attila, aki a tavaly augusztusi avatón képviselte a várost, rámutatott: „Ritkán adódik alkalom, hogy székelységünkért elismerjenek, gratuláljanak, melegen fogadjanak.”
Az MVSZ az elmúlt napokban Nyárádremetén Marosszék, Székelyudvarhelyen Udvarhelyszék, Kézdivásárhelyen Kézdiszék és Bardocz fiúszék kapuállítóinak mondott köszönetet, ma Gyergyószentmiklóson Gyergyószék, míg holnap Sepsiszentgyörgyön Sepsi- és Orbaiszék képviselői vehetik át az emléklapot.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.