Hirdetés

Emil Boc a körgyűrűbotrányról: a szerződésbontás felé haladunk, de meglesz a terelőút

Emil Boc körgyűrű

Boc a körgyűrűről: senki sem akarta, hogy idáig jussunk, de ez a valóság (archív felvétel)

Fotó: Facebook/Emil Boc

Emil Boc kolozsvári polgármester szerint az egymilliárd eurós körgyűrűprojekt botrányos ügye „az egyoldalú szerződésbontás felé halad”, ám megvárják a február 24-én lejáró határidőt, amelyet az elöljáró adott a kivitelező társulás konfliktusba keveredett két cégének.

Páva Adorján

2026. február 16., 14:202026. február 16., 14:20

2026. február 16., 14:312026. február 16., 14:31

A súlyos visszaélések, csalások, identitáslopás gyanúját felvető botrány természetesen terítékre került a kolozsvári önkormányzat hétfői ülésén is: mivel korábban, február 6-án Emil Boc tíznapos határidőt adott a román Dimex fővállalkozó, illetve a bosnyák Integral Inženjering alvállalkozó között kirobbant példátlan konfliktus rendezésére, sokan arra számítottak, hogy a február 16-ai hétfői ülésen bejelenti a polgármesteri hivatal az egyoldalú szerződésbontást.

Azonban mint kiderült, Boc munkanapokra értette, a február 24. pedig ehhez képest is „bőkezű” ajánlat – azonban immár maga a polgármester sem hisz benne, hogy a súlyos, több projektet érintő, nemzetközi vonatkozású csalásgyanú – amely ügyében büntetőeljárás is zajlik – egy egyszerű kézrázással elintézhető lenne. Ezzel együtt Boc ismét biztosította a közvéleményt, hogy a kolozsvári körgyűrű meg fog valósulni, a nehézségektől függetlenül.

Hirdetés

Boc: a polgármesteri hivatal semmiben nem hibázott

A nemzeti liberális elöljáró a hétfői tanácsülésen felsorolt korábbi megvalósításokat, majd rátért a jelenlegi gigaprojektekre, ahol „a dolgok már egyre bonyolultabbá válnak”. Emlékeztetett, hogy a három nagy projekt, amely jelenleg megvalósítás alatt áll, szorosan összefügg: az agglomerációs körgyűrű, a metró és az elővárosi metropoliszvasút. „Óriási léptékű projektekről beszélünk. Ilyen projekteket Romániában egyetlen polgármesteri hivatal sem valósít meg. Mi vállaltuk ezeket. Egyetlen nagy léptékű projekt sem könnyű.

Idézet
Emberekkel dolgozunk, nem robotokkal és nem is szentekkel. Az emberek hibáznak, szándékosan vagy akaratlanul. Néha inkompetencia is előfordul”

– nyilatkozta a Ziua de Cluj portáljának beszámolója szerint Emil Boc.

A polgármester kijelentette, hogy a körgyűrű esetében „nemzetközi szintű csalás gyanújáról” van szó, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esetleges felelősséget kizárólag a bíróságok állapíthatják meg, az önkormányzat pedig szerinte semmiben nem vétett.

„Elektronikus közbeszerzésekről beszélünk. Nem vagyok nyomozó hatóság, ezért mondom, hogy gyanúról van szó. A kérdést a bíróság fogja eldönteni. Ami Kolozsvár polgármesteri hivatalát illeti, világosan kijelentem, hogy nem vagyunk érintettek ebben a potenciális csalási eljárásban. A polgármesteri hivatal betartotta a közbeszerzési folyamat minden jogszabályban előírt eljárását. Ezt dokumentumokkal is igazolni tudom” – szögezte le.

Kifejtette, hogy a bosnyák Integral cég nem a konzorcium vezetője: ez a Dimex, a besztercei székhelyű vállalat vonta be előbbit partnerként. Ehhez regisztrálni kellett a közbeszerzési rendszerben. A regisztráció a hatályos normák szerint történt – jelentette ki Emil Boc.

Hozzátette, onnan kezdve minden dokumentumot a Dimex elektronikus aláírásával nyújtottak be.

Idézet
A benyújtás teljes felelőssége a Dimexet terheli – ezt közölte velünk a digitalizációs hatóság is.

A Dimex cég ma is azt állítja, hogy minden csatolt dokumentum jogszerű. A közbeszerzési dosszié a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) büntetőeljárásának tárgyát képezi. Ők arról tájékoztattak bennünket, hogy ne bocsássunk rendelkezésre olyan adatokat, amelyek befolyásolhatják a nyomozást” – hangoztatta a Zcj.ro portál szerint a polgármester.

Aki emlékeztetett, hogy megpróbáltak találkozót szervezni a társult felek között, de az Integral elutasította. Ezt követően felfüggesztették a szerződést, a tíznapos határidő megadásával. „Amikor kiadtuk a felfüggesztési rendeletet, a Dimex a második napon megtámadta azt. Időközben megjelent az Integral cég közleménye, amely egy számunkra eddig ismeretlen új tényt tartalmaz. Azt állítják, hogy közöttük a pályázati ajánlat benyújtását követően is folyt levelezés. Erről nem volt tudomásunk. A Dimex nem ismeri el, hogy ilyen levelezés történt volna.

Idézet
Kinek higgyünk ezek után?!

– fogalmazott Boc. – Jelenleg az egyoldalú felmondás lehetséges irányába haladunk. Nem mondom, hogy végleges döntésről van szó, mert meg kell várnunk a határidőt: február 24-ét.”

Azt is jelezte, hogy Kolozsvár polgármesteri hivatala nem fogadhatja el a Dimex kérését, hogy az Integral társult céget cseréljék le a közbeszerzés során., ugyanis e társult fél nélkül nem nyerték volna meg a pályázatot. „Ha eljutunk az egyoldalú felmondásig, újraindítjuk a közbeszerzést, de azt javasolták, hogy részekre bontva tegyük meg, több tételben.

Idézet
Valószínűleg több cég jelentkezne így a pályázatra. Ezért mondtam, hogy a projekt meg fog valósulni”

– szögezte le az elöljáró. Megismételve, hogy több romániai közbeszerzés esetében nemzetközi csalás gyanúja merült fel, a büntetőjogi következményekről a bíróság és az ügyészségek döntenek. „Senki sem akarta, hogy idáig jussunk, de ez a valóság” – zárta nyilatkozatát Kolozsvár polgármestere.

Egymilliárd eurós körgyűrűbotrány

Amint arról múlt héten beszámoltunk, a csalást kiáltó bosnyák útépítő bemutatta bizonyítékait és kérte a kivitelezési szerződés felbontását. Közben kiderült, hogy a román útépítő fővállalkozó más ügyekben is „sáros” lehet. Belépett a képbe a DNA is: korrupciós és a korrupcióval összefüggő bűncselekmények gyanúja miatt hivatalból eljárást indítottak az ügyészek a kolozsvári körgyűrű tervezési és kivitelezési munkálatainak közbeszerzési eljárása kapcsán.

Eközben a Dimex 2000 vállalat folyamatosan elutasította a vádakat, és újfent azt állította: a pályázati eljárásban „teljesen jogszerűen” járt el. Ugyanakkor hétvégi állásfoglalásában már harmadik fél által elkövetett személyazonosság-lopást is emelgetett, mondván,

ők is áldozatai lettek egy „személyazonosság-lopási kiberincidensnek” (phishing), és hogy a bosnyákokkal folytatott párbeszédet egy harmadik fél nem hivatalos e-maileken keresztül folytatta.

Mint ismeretes, tavaly májusban írták alá Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést (harmadik nekifutásra). A közlekedési minisztérium által finanszírozott nagyberuházás, a kincses városi közlekedést „levegőhöz juttató” körgyűrű a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság, illetve az érintett önkormányzatok – Kolozsvár, Szászfenes, Gyalu, Kisbács és Apahida – által létrehozott társulás régóta várt közös projektje.

A körgyűrűszerződés 40,67 kilométernyi út megtervezését és kivitelezését írja elő 48 hónap alatt. Az Európai Unió 2021-2027-es szállításügyi programja révén finanszírozott, áfa nélkül 4,72 milliárd lejes (áfával együtt több mint 1 milliárd eurós) beruházás lebonyolítója Kolozsvár polgármesteri hivatala.

korábban írtuk

Ördögi körgyűrű Kolozsváron: bizonyítékokkal állt elő a csalást kiáltó cég
Ördögi körgyűrű Kolozsváron: bizonyítékokkal állt elő a csalást kiáltó cég

Tovább dagad a kolozsvári körgyűrűbotrány: a csalást kiáltó bosnyák útépítő bemutatta bizonyítékait és kérte a kivitelezési szerződés felbontását. Miközben Emil Boc polgármester „mossa kezeit”, a román útépítő fővállalkozó más ügyekben is „sáros” lehet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés