
A görögkatolikus püspöki palotában a felújítás után kulturális központ működne
Fotó: Oradea.ro
Emberi mulasztás miatt keletkezhetett tűz tavaly augusztusban a Nagyvárad főterén található görögkatolikus püspöki palotában. Az ügyészség két villanyszerelő ellen indított bűnvádi eljárást.
2019. december 29., 12:122019. december 29., 12:12
2019. december 29., 12:282019. december 29., 12:28
Két villanyszerelőt gyanúsít az ügyészség azzal, hogy a hibájukból keletkezhetett tűz a nagyváradi főtér egyik ékességénél, a görögkatolikus püspöki palotában. Az ügyészség a Bihoreanul hetilap kérdéseire válaszolva közölte: az ügyben az Electrica vállalat két alkalmazottja ellen indítottak bűnvádi eljárás.
Ez okozhatta a palotában keletkezett rövidzárlatot, majd tüzet, melyben a műemlék épület teljes tetőzete megsemmisült és az értékes díszítéssel, bútorzattal felszerelt első emelet is kiégett. Az ügyészek a két villanyszerelőt gondatlanságból elkövetett rongálással vádolják.

Elektromos hiba, a palota homlokzatára szerelt díszkivilágítás okozta a nagyváradi görögkatolikus püspöki rezidenciában augusztus végén pusztító tűzvészt – derül ki a katasztrófavédelem jelentéséből.
A nagyváradi Szent László tér egyik ékességeként ismert görögkatolikus püspöki palota tavaly augusztus 25-én égett le. A lángok este kilenc óra után csaptak fel az épület tetőszerkezetében, a hatóságok eredetileg azt gyanították, hogy ezeket a műemlék épület díszkivilágításánál beállt rövidzárlat okozhatta. A tűzzel több mint száz tűzoltó próbált megbirkózni, és félórával éjfél után sikerült eloltani, annak viszont már nem tudták elejét venni, hogy a műemlékben jelentős kár keletkezzen.

A nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában 22 óra körül ütött ki a tűz, amelyet a 112-es egységes hívószámon jeleztek. Fél óra alatt a teljes tetőszerkezet lángba borult. Egy torony összedőlt.
Felújításáról augusztus közepén szavazott a helyi tanács, miután a tragédia után a helyi önkormányzat 20 évre haszonbérbe vette a tulajdonos görögkatolikus püspökségtől. Az új tetőzet már elkészült, és az ígéret szerint májusra a homlokzatokat is újratatarozzák. A belső terek helyreállítása már hosszabb időt vesz igénybe, így a tervek szerint két éven belül nyílhat meg az ide tervezett kulturális központ. A homlokzat felújítása az előzetes tervek szerint nyolc hónapig tart majd, értéke áfa nélkül 2 270 202 lej.

Hiába a számtalan ígéret, csak helyi költségvetési forrásokra hagyatkozhatnak az egy éve leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palota felújítási munkálatai során. A tetőzet után májusig a homlokzat is megújul.
1905-re készült el. 1948-ban elkobozták, és a Népművészeti Iskolát helyezték el a falai között. Később a megyei könyvtár működött benne. 1989 után visszakerült jogos tulajdonosához, a görög katolikus püspökséghez, mely példásan restauráltatta.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!