„Szabotázzsal határos, nagy felelõtlenségrõl tanúságot tevõ esetrõl van szó, amiért bûnügyi feljelentést fogok tenni” – nyilatkozta a Krónikának Nagy István, Barót független polgármestere. Elmondta, a Goscom Rt. plakátokon hirdette, hogy kedden leállítja a szolgáltatást – amiért szerintük a polgármester a felelõs –, és a szivattyúállomás villanyáram-ellátásának a megszüntetését is kérte. „A Goscom Rt. vezetése olyan körülmények között tette mindezt, hogy a vízellátás biztosításáról rendelkezõ törvényszéki jogerõs ítélet szerint a Goscom Rt.-nek mûködõképesen kell átadnia az ivóvízhálózat teljes berendezését, a szolgáltatást biztosító, 2006 májusában létrehozott új igazgatóságnak. Ennek a határozatnak akartunk kedden érvényt szerezni” – magyarázta Nagy. Elmondta, miután a Goscom Rt. leállította a szivatytyúkat, össze kellett hívni a sürgõsségi esetekben illetékes helyi bizottságot, és a katasztrófaelhárító felügyelõség megyei elnökét, illetve György Ervin prefektust is Barótra kellett szólítani, hogy meggyõzzék a Goscom Rt. embereit: a törvényszéki végzés az ivóvíz-szolgáltatás átadására kötelezi õket.
Kedden délután Barótot és Vargyast a bibarcfalvi hálózatból tûzoltókocsikkal szállított ivóvízzel látták el, míg a közüzemiek éjszaka két órakor újraszerelték és elindították a szivattyúkat. „Félreértés történt, amit egyeztetéssel meg lehetett volna elõzni. Azért szereltük le a motorokat, mert azok a közüzemek tulajdonát képezik. A félreértést az okozza, hogy még nem történt meg az alapeszközök, ingó és ingatlan javak elosztása a Goscom Rt. és a polgármesteri hivatal keretében mûködõ igazgatóság között” – magyarázta a Krónikának Dimény László, a Goscom Rt. mûszaki vezetõje. Hozzátette, tegnap írásban értesítette Nagy István polgármestert, hogy ma a Goscom Rt. szakemberei – anélkül, hogy távoznának a szivattyúteleprõl – átruházzák az ivóvíz-szolgáltatást az igazgatóságra. Mint arról beszámoltunk, a Goscom Rt. és az igazgatóság közötti ellentét nem újkeletû, korábban is elõfordult már, hogy a cég leállította az ivóvíz-szolgáltatást az erdõvidéki városban.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.