„Fellebbezünk, hiszen Wass Albert ártatlan, elítélése nagy tévedés. Úgy látszik, a román igazságszolgáltatás nem tudja átlépni a saját árnyékát, amikor magyar–román ügyrõl van szó\" – reagált Kincses Elõd ügyvéd (képünkön). Wass Albert fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses azt szeretné elérni, hogy tárgyalják újra a kolozsvári népbíróság által 1946. március 13-án az emberiség elleni bûntett vádjával távollétében halálra ítélt Wass Albert perét. A korabeli vádirat szerint Wass Albert és édesapja, Wass Endre bujtották fel Cege katonai parancsnokát, Pakucs hadnagyot négy vasasszentgothárdi személy agyonlövésére, és Wass Albert utasította Csordás Gergely hadnagyot, az Omboztelkén beszállásolt honvédek vezetõjét tizenegy helyi román lakos meglövésére. Mindkét esemény 1940. szeptember 23-án történt. Kincses Elõd szerint ezekhez a gyilkosságokhoz Wass Albertnek semmi köze. Állítását a román honvédelmi, illetve a külügyi tárca levéltárából származó korabeli dokumentumokkal támasztja alá. Az 1946. március 13-i népbírósági ítélet szerint Wass Endre és fia, Albert a 19-es ezred vezetõjét biztatta fel az áldozatok kivégzésére, ezzel szemben Kincses olyan iratokat mellékelt a Wass-dossziéhoz, amelyek igazolják, hogy a vasasszentgothárdi gyilkosságokat nem a 19-es, hanem a 11-es számú ezred követte el, Wass Albertnek ehhez semmi köze. Kincses furcsállja, hogy miközben ezt a Kolozs megyei törvényszék 2007. május 10-i ítéletéhez hasonlóan a táblabíróság melletti ügyészség is rögzítette, utóbbi mégis a perújrafelvétel elutasítását javasolta, amit a táblabíróság tegnap elfogadott. Az ügyészség szerint ugyanis az újabb dokumentumok nem mérvadóak, a Wass-iratcsomóban található bizonyítékok elegendõek az író bûnösségének igazolására.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.