Fotó: Pinti Attila
A Hargita megyei törvényszék jogerősen elutasította a Csíki Csipsz gyártását és forgalmazását ideiglenesen leállító hatósági határozat felfüggesztését – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
2022. július 29., 20:162022. július 29., 20:16
2022. július 29., 20:172022. július 29., 20:17
A Csíki Csipszet gyártó csíkszentsimoni Pityóka Gyár kft. 33 termékének a gyártását és forgalmazását – a cég korábbi bejelentése szerint – azért állíttatta le június elején a fogyasztóvédelmi hatóság, mert a csomagoláson a gyártó címénél Székelyföld szerepel Románia helyett. A hatóság képviselője viszont a Székelyhon.ro portálnak adott nyilatkozatában félrevezetőnek vélte a cég bejelentését.
Amint a romániai bíróságok portálján látszik,
Amint az Informatia Harghitei napilap közölte: utóbbi keresetet utasította el jogerősen a Hargita megyei Törvényszék.
Amint az MTI tudósítója meggyőződött róla: a Csíki Csipsz egyes sorozatainak tasakján csak a „gyártó” felirat szerepelt több nyelven, a településnevet, a megyét és a Székelyföld feliratot csak magyarul tüntették fel. A cég azóta azt közölte, hogy „a hatályos rendelet értelmében korrekcióra került a gyártás helyének megnevezése”, de Románia mellett Székelyföldet is megjelölték a gyártás helyeként, „mivel a törvény ezt nem tiltja”.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.
Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.
Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.
Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.
Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.
A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.
A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.
szóljon hozzá!