
Fotó: A szerző felvétele
Ugyanakkor hangsúlyozta, elkötelezte magát az autonómia mellett, a cél azonban a területi és nem az etnikai jellegű autonómia. Mădălin Guruianu független önkormányzati képviselő a tervezet elutasítása mellett foglalt állást, mivel szerinte provokatív, és „az ultranacionalizmus démonait hozza elő” magyarokból és románokból egyaránt. Ferencz Csaba MPP-s tanácstag a több mint egyórás vita során többször hangsúlyozta, nem az autonómiáról kell szavazni, hanem arról, hogy megadják-e a lehetőséget a térség lakosságának, hogy a kérdésben kinyilvánítsa véleményét. A tanácstagok egyszer a halasztásról szavaztak, ezt csak a hat RMDSZ-es önkormányzati képviselő támogatta, a nyolc MPP-s ellenezte, a négy román nemzetiségű tanácsos pedig tartózkodott. Ezután a tervezetről szavaztak: a 8 MPP-s mellette, a négy román ellene szavazott, míg a hat RMDSZ-es tartózkodott, így elutasították a tervezetet.
A köröspataki tanács eközben szintén csütörtöki ülésén az autonómiareferendum kiírásáról szóló határozat visszavonásáról döntött. Mint arról beszámoltunk, György Ervin prefektus felszólította a kézdivásárhelyi és a köröspataki önkormányzatokat, vonják vissza a népszavazásra vonatkozó határozatokat, mert azok nem felelnek meg a referendumtörvény előírásainak, és ellenkező esetben kénytelen lesz megtámadni azokat a közigazgatási bíróságon. Silviu Ioachim polgármester érdeklődésünkre elmondta, mint várható volt, a hat demokrata-liberális tanácstag a visszavonás mellett, az öt MPP-s pedig ellene szavazott.
Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei alelnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, csak néhány háromszéki településen került napirendre az autonómiareferendum megszervezésére vonatkozó határozattervezet: Kézdivásárhelyen, Vargyason, Árkoson elfogadták, Dálnokon visszautasították, Nagyborosnyón elhalasztották, Baróton, Nagyajtán, Kommandón, Barátoson, Zabolán, Illyefalván ezután vitatják meg a javaslatot. A többi önkormányzat nem is tűzte napirendre azt. Csinta Samu, az MPP megyei ügyvezető elnöke kifejtette, nehezményezik, hogy Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester MPP-tagként nem egyeztette álláspontját a megyei szervezettel, mielőtt kijelentette, hogy a prefektúra felszólítására visszavonják a határozatot.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.