
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2009. január 30., 07:002009. január 30., 07:00
A hírt a Hargita Megyei Tanács hozta nyilvánosságra egy sajtóközleményben. A budapesti székhelyű Betonút Építő és Szolgáltató Zrt. a Szilágyperecsenyben bejegyzett Drum Construct Kft-vel társulva pályázott a 132-es megyei út feljavítási munkálatának az elvégzésére. Ez az út a Hargita megyei Szentegyházát köti össze a Brassó megyei Szászhomoróddal és Kőhalommal. A Hargita Megyei Tanács arra a 27 kilométeres szakaszra írt ki közbeszerzési pályázatot, amely a megye területére esik. Ennek az eredményét óvta meg a második helyezést elért cégcsoport.
Amint a dokumentumban áll, a fellebbező vállalatok azt kifogásolták, hogy a bizottság figyelembe vette a győztes konzorcium hat százalékos árengedményét is, noha a kiírás nem tartalmazott erre vonatkozó kikötést. Felrótták ugyanakkor, hogy a tárgyalás magyarul folyt, valamint hogy a borítékbontáskor nem ellenőrizték a dokumentumok tartalmát.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke aggasztónak mondta a fellebbezés tényét a Krónikának adott nyilatkozatában. Ha ugyanis április 4-ig nem kezdődik meg az útépítés, megtörténhet, hogy Hargita megye elesik az erre szánt EU-s támogatástól. Az Unió regionális operatív programja keretében tavaly 54 millió lejt különítettek el az útépítésre. A felsorolt három kifogás közül a tárgyalás nyelvére vonatkozót tartotta a legkényesebbnek az elnök. “Érezhetően felerősödtek az utóbbi hónapokban a magyarellenes hangok” – magyarázta. Azt viszont természetesnek tartotta, hogy a legalacsonyabb árat megszabó konzorciumnak adták oda a munkát. Hozzátette, a pontozásnál az ár volt az eredményt leginkább befolyásoló tényező, így a versenybe szállt cégek megpróbáltak egymás alá kínálni. Amint a tanácselnöktől megtudtuk, a győztes konzorcium a rendelkezésre álló keret kétharmadrészéért vállalta a munka elvégzését. A tárgyalás ügyrendjére vonatkozó kifogásra Borboly azzal válaszolt, hogy a mostani óvók képviselői is aláírták a tárgyalási jegyzőkönyvet. Akkor nem emeltek kifogást az eljárás ellen. Az elnök nehezményezte, hogy a törvény által megszabott határidő utolsó óráiban nyújtották be az óvást. “Ha tudták, hogy óvnak, nyugodtan megtehették volna az elején, hogy ne veszítsünk ennyi időt” – magyarázta. A törvény értelmében ugyanis az óvás elbírálásáig fel kell függeszteni a közbeszerzési eljárást. Ha a bíráló testület megalapozottaknak találja a kifogásokat, új eljárást kell kiírni, ha viszont elutasítja azokat, megköthetik a szerződést a nyertes cégcsoporttal.
“Nem a tárgyalás nyelvére vonatkozott az érdemi kifogásunk, lehet, hogy nem is volt szerencsés ezt is megemlíteni a panaszunkban” – nyilatkozta a Krónikának Kozák János, a Betonút Építő és Szolgáltató Zrt. területi igazgatója. Hozzátette, a konzorciumot a Romániában bejegyzett partner képviselte a versenytárgyaláson, a Drum Construct Kft. által megbízott jogászok szövegezték az óvást is.
Szoboszlai Attila, a szilágysági Drum Construct Kft. vezérigazgatóhelyettese szintén arra hivatkozott, hogy a nyelvi kérdés csak mellékesen szerepel a panaszban. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a győztes konzorcium pályázata egy meg nem számozott mellékletként csatolt oldal révén vált kedvezőbbé, mint az általuk benyújtott ajánlat. Hozzátette, a közbeszerzési eljárásoknál alapkövetelmény, hogy a pályázatok lapjait megszámozzák. Ezzel lehet ugyanis kizárni, hogy utólag fűzzenek újabb lapokat egy-egy dossziéba. Megjegyezte, a hiányosságra egy másik cég is felfigyelt, de kifogásukat kérésük ellenére sem vették jegyzőkönyvbe. Mi több, az óvásuk iktatása is közel négy órát tartott. “Körülbelül 20 telefonhívás és elektronikus levél után tudtuk meg, hogy felfüggesztették a közbeszerzési folyamatot” – nyilatkozta Szoboszlai Attila. Hozzátette, azt szeretnék, ha nem a szándékosan félrevezetett nép óhaja, hanem az illetékesek korrekt bíráskodása nyomán hirdetnének győztest.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.