
Fotó: Máramaros megyei prefektúra
Helyreállították Máramarosszigeten a 2016-ban elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és holokausztkutató szülőházának homlokzatát, amelyre antiszemita, gyalázkodó falfirkákat festettek szombatra virradóra ismeretlen tettesek – közölte hétfőn a Máramaros megyei prefektusi hivatal.
2018. augusztus 06., 14:342018. augusztus 06., 14:34
Vasile Moldovan prefektus közleményben fejezte ki meggyőződését, hogy a bűnüldöző szerveknek sikerül felelősségre vonniuk az elkövetőket, az antiszemitizmust büntető, újonnan elfogadott törvény alapján. Az egy hónapja kihirdetett jogszabály szerint Romániában három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják az antiszemita megnyilvánulásokat.
másokat is arra bátorítva, hogy következetesen foglaljanak állást minden gyűlöletkeltő, előítéleteken alapuló megnyilvánulás ellen. A Román Akadémia is közleményben fejezte ki hétfőn megbotránkozását és felháborodását a holokauszt örök elutasítását célzó Elie Wiesel-emlékház megszentségtelenítése miatt, és – bár tettüket elszigetelt esetnek tartja – az elkövetők példás megbüntetését sürgeti.
Amint arról beszámoltunk, Elie Wiesel múzeumként berendezett máramarosszigeti szülőházának homlokzatán szombat hajnalban jelentek meg rikító, vörös festékkel felmázolt gyalázkodó feliratok.

Antiszemita, gyalázkodó falfirkákat festettek szombatra virradóra a 2016-ban elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, holokausztkutató múzeumként berendezett máramarosszigeti szülőházának falára, a román rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a tetteseket a közelben lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják azonosítani. A műemlék meggyalázását a román külügyminisztérium, az író nevét viselő román nemzeti holokausztkutató intézet és az – Elie Wieselt halála után Máramaros megye díszpolgárrá avató – önkormányzat már szombaton elítélte.
A washingtoni holokauszt múzeum szerint a történtekért a helyi hatóságokat is felelősség terheli, mert úgy vélik: elhanyagolták Wiesel szülőházát. Christoph Heubner, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke szerint Európa térképén kétségbeejtő sebességgel jelennek meg a gyűlölködés újabb helyszínei.
– vonta le következtetést a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke.
Az 1928-ban Máramarosszigeten született, 2016-ban New Yorkban elhunyt Elie Wiesel munkássága nyomán számos országban a tananyag és a közbeszéd részévé vált a holokauszt tanulságainak levonása. Egyaránt tisztelték Amerikában és Izraelben, tevékenységéért 1986-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!